Felhívás!

Johannis aláírta a szükségállapot harmincnapos meghosszabbításáról szóló rendeletet

Johannis aláírta a szükségállapot harmincnapos meghosszabbításáról szóló rendeletet Románia

További harminc nappal meghosszabbította kedden a szükségállapotot Románia területén Klaus Johannis államfő.

“Aláírtam kedden a szükségállapot harmincnapos meghosszabbításáról szóló rendeletet, hogy továbbra is a leghatékonyabb intézkedéseket hozhassuk a koronavírus-járvány terjedésének korlátozása érdekében” – nyilatkozta az államfő.

Hangsúlyozta: annak ellenére, hogy példátlan korlátozó intézkedéseket hoztak az országok, nincs még egyértelmű jele annak, hogy világszinten lassulna a járvány terjedése.

“A koronavírussal fertőzött személyek száma, valamint a vírus által okozott halálesetek száma riasztó ütemben növekszik nap mint nap. Teljesen nyilvánvaló, hogy egy olyan járvánnyal küzdünk, amelyet rendkívül nehéz megfékezni, jóllehet már ezelőtt egy hónappal, a szükségállapot elrendelésével, példátlan intézkedéseket vezettünk be a szociális távolságtartást illetően. Egészen biztos, hogy ezen korlátozó intézkedések nélkül a fertőzések számának olyan robbanására került volna sor, amelyet egészségügyi rendszerünk képtelen lett volna kezelni. Az Orban-kormánnyal és szakemberek bevonásával éppen ezt a fekete forgatókönyvet próbáltuk elkerülni. Az időben hozott, határozott intézkedések életeket mentettek, és pozitív hatással vannak a járványgörbe ellaposítására” – magyarázta az államfő.

Johannis ismertette a szükségállapot meghosszabbítását előíró rendeletbe foglalt intézkedéseket.

A szükségállapotot elnöki rendelettel hirdeti ki az államfő, a parlament jóváhagyásával.

Klaus Johannis államfő március 16-án rendelt el harmincnapos szükségállapotot Románia területén.

A korlátozások lazítása a megbetegedések számának jelentős növekedésével járna

Az új koronavírus jelentette veszély még nem múlt el, a korlátozó intézkedések esetleges lazítása a megbetegedések számának jelentős növekedését vonná maga után – mondta Klaus Johannis.

Az elnök ezzel egyesek politikusoknak a korlátozások lazítását szorgalmazó nyilatkozataira utalt.

“A veszély még nem múlt el, és ha a következő időszakban enyhítenénk a korlátozásokat, ahogyan azt egyes politikusok felelőtlenül kérik, jelentősen nőne az új esetek száma, túlterhelődnének a kórházak, és ez óriási nyomást gyakorolna az egészségügyi rendszerre. Maradjanak otthon, hogy ne kerüljenek kórházba. Maradjanak otthon, hogy mielőbb folytathassuk korábbi életünket. Ellenkező esetben nagyon nagy megbetegedési és elhalálozási hullám következne, és minden eddigi erőfeszítés, minden eddigi áldozat hiábavalónak bizonyulna” – mutatott rá az államfő a Cotroceni-palotában adott nyilatkozatában.

Johannis hangsúlyozta, a járvány a közösségi terjedés szakaszában van, és bár az egyelőre korlátozott, rendkívül veszélyes.

“Ezért a szükségállapot meghosszabbítására van szükség, ami azt jelenti, hogy fennmaradnak az eddig hozott intézkedések, illetve újabbak vezethetők be, ami lehetővé teszi a hatóságok számára, hogy megfelelő eszközökkel lépjenek fel a válság kezelése érdekében” – nyomatékosította.

A szükségállapot ideje alatt zárva maradnak az iskolák

A szükségállapot ideje alatt zárva maradnak az iskolák – közölte Klaus Johannis.

“Az iskolák továbbra is zárva maradnak, és minden olyan oktatási tevékenység szünetel, amely fizikai jelenlétet igényel” – szögezte le az elnök a Cotroceni-palotában tartott sajtótájékoztatóján.

Hozzátette ugyanakkor, hogy a lehetőségekhez mérten lehet tanítási tevékenységeket folytatni, interneten keresztül.

Felfüggesztik a felmondási időt az egészségügyben, a rendvédelmi és a védelmi ágazatban

A szükségállapot ideje alatt felfüggesztik a felmondási időt az egészségügyben, a rendvédelmi, valamint a védelmi ágazatban dolgozók esetében – jelentette ki Klaus Johannis.

Johannis rámutatott, továbbra is érvényben marad az az intézkedés, miszerint a szükségállapot ideje alatt rendkívüli intézkedések hozhatók, beleértve az egészségügyi intézmények, megyei egészségügyi igazgatóságok, egészségbiztosítási pénztárak, mentőszolgálatok vagy a szociális védelem és szociális ellátás terén illetékes helyi és központi hatóságok és intézmények vezetőinek leváltását is, ha nem látják el megfelelően szolgálati feladataikat.

A szükségállapot harmincnapos meghosszabbításáról szóló rendelet azt is magában foglalja, hogy ebben az időszakban az egészségügyi intézmények katonai vezetés alá vonhatók.

A szükségállapot ideje alatt ugyanakkor az egészségügyben, valamint a védelmi, a közrendvédelmi és a nemzetbiztonsági intézményekben dolgozók esetében felfüggesztik a felmondási időt – mondta még Johannis.

Tilos felfüggeszteni az öregotthonok működését

A szükségállapotot 30 nappal meghosszabbító elnöki rendelet arra is kitér, hogy tilos szüneteltetni vagy felfüggeszteni a tevékenységet minden öregotthonban, illetve a fogyatékkal élőket vagy más, sérülékeny kategóriához tartozó személyeket ellátó központban, függetlenül attól, hogy gyerekekről vagy felnőttekről van-e szó – közölte az államfő.

A szükségállapot időszaka alatt kiemelt védelemben kell részesíteni a sérülékeny kategóriákhoz tartozó embereket – szögezte le Johannis. Ezért tilos a szociális ellátó központok bezárása vagy ezek tevékenységének felfüggesztése, függetlenül attól, hogy az illető központban gyerekeket vagy felnőtteket, fogyatékkal élőket vagy egészségeseket látnak-e el, vagy hogy az illető intézmény állami vagy magántulajdonban van-e.

Ugyanakkor a szociális ellátó központok lakóinak hozzátartozói dönthetnek úgy, hogy az intézményben ápolt rokont a szükségállapot idejére hazaviszik saját lakásukba, ha saját felelősségre úgy ítélik meg, hogy ott nagyobb biztonságban van.

Korlátozni lehet a gyógyszerek, az alapélelmiszerek és közműszolgáltatások árát

A szükségállapot idejére korlátozni lehet a gyógyszerek, orvosi berendezések, az alapélelmiszerek és közműszolgáltatások (villamosenergia, víz, gáz, hulladékelszállítás) árát – nyilatkozta Klaus Johannis.

Az államfő rámutatott, hogy a szükségállapotot 30 nappal meghosszabbító dekrétumba bevezettek egy kitételt arra az esetre, ha a villamosenergia és a földgáz ára csökkenne a regionális piacokon.

“Ebben az esetben a kormány meghozza a szükséges intézkedéseket, hogy az árcsökkenés a lakosság által fizetett számlákon is tükröződjön” – magyarázta Johannis.

Hangsúlyozta ugyanakkor, a kormány minden intézkedést meghoz annak érdekében, hogy a lakosság számára biztosítva legyenek a kereskedelemben az alapszükségleti cikkek.

A szükségállapot elsődleges célja a lakosság és a javak védelme

A szükségállapot ideje alatt elsődleges cél a lakosság és a javak védelme – nyilatkozta Klaus Johannis.

“Az igazságszolgáltatás területén a rendkívül sürgős esetekre korlátozódik a munka. A közlekedés és az infrastruktúra területén a kormány meghatározza a személyszállítási és teherfuvarozási szolgáltatások biztosításának sajátos feltételeit úgy, hogy elsődlegesen a lakosság és a javak védelme legyen biztosított. Az aláírt rendeletben azt is előírtam, hogy az elektronikus hírközlési szolgáltatók kötelesek biztosítani az elektronikus hírközlő hálózatok integritását és elkerülni a nyilvános elektronikus hírközlő hálózatok forgalmának esetleges megszakadását” – hangsúlyozta az államfő.

Johannis hozzátette, hogy ezek “kötelező intézkedések azért, hogy a lehető legkisebb veszteséggel lépjünk túl a jelenlegi súlyos válságon”.

“Mindannyian kötelesek vagyunk vállvetve, felelősséggel dolgozni azért, hogy megküzdjünk ezzel az egész emberiség számára nehéz kihívással. Valamennyien azt szeretnénk, hogy folytathassuk a járvány előtti életünket, de az, hogy erre milyen hamar kerül sor, attól függ, hogy mennyire tartjuk be ezeket a korlátozó intézkedéseket. Ezek az intézkedések ideiglenesen korlátozzák bizonyos jogainkat és szabadságainkat, de életeket mentenek meg” – szögezte le az államfő.

Tőkeinfúzióra, az infrastrukturális projektek folytatására, a digitalizálás felgyorsítására, az adminisztráció kiterjesztett ellenőrzésére lesz szükség

A koronavírus-járvány negatív hatással van a gazdasági élet számos területére, ezért a kormánynak egy átfogó intézkedéscsomagot kell kidolgoznia – jelentette ki kedden az államfő.

Johannis szerint az Orban-kabinet már több intézkedést hozott a nehézségekbe ütköző cégek támogatására, de ezt folytatni kell.

‘Tőkeinfúzióra, az infrastrukturális projektek folytatására, a digitalizálás felgyorsítására, szakmai átképzésre, az adminisztráció kiterjesztett ellenőrzésére lesz szükség, helyi és központi szinten egyaránt” – nyilatkozta Klaus Johannis.

Hozzátette: minden válság, bármilyen nehéz is legyen az, lehetőségeket is teremt.

“Esélyt kapunk arra, hogy jobban teljesítsünk, hogy empatikusak legyünk, hogy szolidárisak és elszántak legyünk, hogy együtt valóban felépítsük az általunk kívánt országot. Csak egységesen tudjuk sikerrel meghaladni ezt a nehéz időszakot!” – szögezte le az államfő.

Johannis ismételt felszólítást intézett a lakossághoz, hogy tartsák be a hatósági rendelkezéseket

Klaus Johannis államfő ismételt felszólítást intézett a lakossághoz, hogy tartsák be a hatósági rendelkezéseket.

“Felszólítom mindazokat, akik úgy gondolják, hogy a helyzet nem annyira súlyos, és továbbra sem veszik figyelembe a hatósági rendeleteket, hogy ne csapják be az állami intézményeket, ne csapják be saját magukat! Szeretteiket, saját gyerekeiket, szüleiket és nagyszüleiket csapják be, őket veszélyeztetik, ha nem tartják be az intézkedéseket” – mondta Johannis.

Felszólította a lakosságot, hogy ne tegyék ki saját magukat és szeretteiket a veszélynek, mert ebben az időszakban mindannyian veszélyeztettek vagyunk, ha nem tartjuk be a hatósági rendeleteket. Leszögezte, a válságot csak összefogással küzdhetjük le.

Johannis ugyanakkor őszinte részvétét fejezte ki a 346, koronavírus-fertőzésben meghalt személy hozzátartozóinak.

Csütörtökön szavaz a parlament a szükségállapot meghosszabbításáról

Együttes, online ülésen tárgyal csütörtökön a parlament két háza arról az államelnöki dekrétumról, amelynek értelmében 30 nappal meghosszabbítják a szükségállapotot Románia területén.

A parlamenti online ülés csütörtökön 12 órakor kezdődik – döntött közösen a két házbizottság.

(Agerpres)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. április 14., 15:49
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Ha a sok cigányt nem hozták volna haza akkor kevesebb volna a fertőzött!😤
    Az iskolák zárva vannak, aki akarta bekapcsolódhatott az oktatásba, de 2-3 hét után “rájöttek” h új anyagot nem lehet leadni….
    A boltok, benzinkutak miért nem zárnak be pár napra?! Senki nem halna étlen!!!!