Felhívás!

Jó az állapota a koronavírussal diagnosztizált két páciensnek

Jó az állapota a koronavírussal diagnosztizált két páciensnek Románia

Jó az állapota a koronavírussal diagnosztizált két páciensnek, akiket a kolozsvári, illetve a temesvári járványkórházban ápolnak, tájékoztatott hétfőn a Stratégiai Kommunikációs Csoport.

Romániában eddig három személyt diagnosztizáltak a COVID-19 vírussal, egyikük meg is gyógyult már, a két legutóbbi teszt negatív lett esetében. A másik két beutalt személy is láztalan, írja közleményében a Stratégiai Kommunikációs Csoport.

A közlemény hangsúlyozza, hogy a bukaresti, temesvári és kolozsvári központokban tesztelt többi biológiai minta, amelyet a járvány sújtotta országokból hazatért vagy fertőzött személyekkel érintkező páciensektől vettek, mind negatívnak bizonyult.

Országos szinten jelenleg 52 személy van intézményes karanténban és 8167-ot otthonában különítettek el.

‘Felkérjük az otthonukban elkülönített és megfigyelés alá helyezett személyeket, hogy tartsák be az elkülönítésre vonatkozó szabályokat, ne hagyják el lakhelyüket, és folyamatosan tartsák a kapcsolatot az egészségügyi hatóságokkal’ – szólít fel közleményében a csoport.

A vasárnapi nap folyamán 646 hívás futott be az állampolgárok rendelkezésére bocsátott zöld számra, amelyen információkat kérhetnek a koronavírussal kapcsolatban. Az 112-es sürgősségi számon 80 hívást regisztráltak ebben a témában. A hatóságok szerint az elmúlt napokhoz képest csökkent a hívások száma mindkét szám esetében.

A Stratégiai Kommunikációs Csoport felhívja a lakosság figyelmét, hogy csak a hivatalos forrásokból (kormány, egészségügyi minisztérium, belügyminisztérium, külügyi tárca, katasztrófavédelmi felügyelőség) származó információkat vegyék figyelembe, és információkért hívják a 0800 800 358-as számot.

A csoport emlékeztet ugyanakkor, hogy a határokon kívül élő román állampolgárok számára külön vonalat hoztak létre: a +4021.320.20.20 számot minden hálózatról, normál tarifával lehet hívni.

473 koronavírustesztet végeztek el eddig

Ez idáig összesen 473 koronavírustesztet végeztek el az ország öt erre kijelölt központjában, azaz Bukarestben, Temesváron, Konstancán, Kolozsváron és Iaşi-ban – tájékoztatott hétfőn az egészségügyi minisztérium.

A megvizsgált minták közül mindössze három esetében lett pozitív az eredmény, amint arról az elmúlt napokban beszámoltak – jegyzi meg a szaktárca.

Hétfőn 13 további COVID-19-tesztet végeznek még el ezekben a központokban.

(Agerpres)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. március 2., 20:23
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Ha valaki 2hetes olaszországi látogatásáról hazatér azt nem kellene megvizsgálni/karanténba helyezni?! Az ürge ma érkezett haza, de már megy körbe mint a kergés juh!