Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Jeruzsálembe helyezik át Románia izraeli nagykövetségét. Vagy mégsem?

Jeruzsálembe helyezik át Románia izraeli nagykövetségét. Vagy mégsem? Románia

Románia áthelyezi izraeli nagykövetségét Tel-Avivból Jeruzsálembe – jelentette be Viorica Dăncilă kormányfő vasárnap Washingtonban. Klaus Johannis államfő szerint azonban erről nem született döntés, a miniszterelnök ezzel újból csak „a külpolitikai témákra vonatkozó teljes nemtörődömségét” bizonyította.

Viorica Dăncilă miniszterelnök az Amerikai Izrael Közpolitikai Bizottság (AIPAC) vasárnapi rendezvényének vendégeként Washingtonban jelentette be, hogy Románia áthelyezi izraeli nagykövetségét Tel-Avivból Jeruzsálembe.

„Én, Románia miniszterelnöke és a kormány, amelyet irányítok, át fogjuk helyezni nagykövetségünket Jeruzsálembe, Izrael Állam fővárosába” – fogalmazott a kormányfő a beszéd sajtóhoz eljuttatott leirata szerint.         

Dăncila leszögezte azt is: Izrael Állam és a zsidó közösség támogatása Románia részéről „töretlen”. „Eltökélt vagyok abban, hogy hozzájáruljak az Izrael és az egész Európai Unió közötti kapcsolatok szorosabbra fűzéséhez” – fogalmazott. Hangsúlyozta, hogy Románia „Izrael Állam és a zsidó nép lojális barátja” és és leghűségesebb európai támogatója.

Hirdetés
Hirdetés

Klaus Johannis államfő szerint a miniszterelnök ezzel újból csak „a külpolitikai témákra vonatkozó teljes nemtörődömségét” bizonyította.

„Dăncilă miniszterelnök igyekezett úgy beállítani, mintha ez a döntés csak a kormányon múlna, és ezért olyasmit jelentett be, amiről nem született döntés” – idézte Johannist az elnöki hivatal közleménye.

A dokumentum szerint a végső döntést a témáról készülő elemzés véglegesítését követően, a külpolitikában és a nemzetbiztonság terén illetékes valamennyi intézmény jóváhagyásával – alkotmányos hatáskörének megfelelően – az államfő fogja meghozni.

A kormány nem először beszélt eldöntött tényként az ország izraeli külképviseletének Jeruzsálembe költöztetéséről anélkül, hogy arról a jobboldali államfővel megegyezett volna.

FRISSÍTÉS: Dăncilă magyarázkodik

Amikor a román nagykövetség Jeruzsálembe költöztetéséről beszéltem, azt mondtam, hogy minden alkotmányos lépést be kell tartani – pontosított vasárnap este az Antena 3 televíziónak adott telefonos interjújában Viorica Dăncilă kormányfő.

„Amikor a nagykövetség esetleges elköltöztetéséről beszéltem pontosan fogalmaztam: azt mondtam, hogy minden alkotmányos lépést be kell tartanunk. Nem azt mondtam, hogy én fogom elköltöztetni a nagykövetséget. Azt mondtam, hogy be kell tartanunk az alkotmányt” – szögezte le a kormányfő.

A miniszterelnök csalódottságának adott hangot az Államelnöki Hivatal közleményét illetően.

„Csalódott vagyok a közlemény hangnemét illetően (…), hisz én az alkotmány betartásáról beszéltem. Hogy személyes véleményem az, hogy meg kell tennünk ezt a lépést, az egy másik történet” – jelentette ki Dăncilă.

Meglátása szerint az, hogy Románia felzárkózna az Egyesült Államok és Izrael mellé ‘nem jelentené azt, hogy eltávolodna az Európai Uniótól’.

„Amit miniszterelnökként megtehetek, azt megteszem. (…) A végső döntés, az alkotmány értelmében, az államfőt illeti meg” – mondta még Dăncilă.

FRISSÍTÉS 2: Megszólalt Izrael is

Reméljük, hogy Románia Jeruzsálembe költözteti nagykövetségét, ahogyan azt Viorica Dăncilă mondta – közölte az Agerpres hírügynökséggel a diplomáciai képviselet.

„Izrael bukaresti nagykövetsége üdvözli Viorica Dăncilă miniszterelnök washingtoni nyilatkozatát, miszerint Románia Tel-Avivból Jeruzsálembe költözteti nagykövetségét. Reméljük, hogy a román diplomáciai képviselet mihamarabb Jeruzsálembe, Izrael örökös fővárosába kerül” – fogalmaz a nyilatkozat.

Tavaly áprilisban merült fel először

A belpolitikai sárdobálás először tavaly áprilisban hozta diplomáciai szempontból kínos helyzetbe az országot, amikor Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnök – a miniszterelnök izraeli látogatása előtt két nappal, Dancilát is megelőzve – egy televíziós műsorban eldöntött tényként beszélt arról, hogy Bukarest is követi az Egyesült Államok példáját, és Jeruzsálembe költözteti izraeli nagykövetségét.

Johannis akkor is elfogadhatatlannak nevezte, hogy egy ilyen kényes kérdésben nem konzultáltak vele, magát a döntést elhamarkodottnak és a nemzetközi jog megsértésének nevezte, és Dăncilă lemondását követelte, eredménytelenül. Néhány nappal később Johannis és Dăncilă egy „békéltető” tárgyaláson megállapodott arról, hogy legalább a külpolitikai témákban megpróbálnak együttműködni.

Románia izraeli nagykövetségének elköltöztetéséről azóta hallgattak, az újságírók érdeklődését pedig azzal hárították el, hogy a külügyminisztérium a döntést előkészítő alapos tanulmányon dolgozik.

Az elnöki hivatal vasárnapi közleménye szerint Klaus Johannis államfő nem kapott ilyen tanulmányt a kormánytól, így egyelőre döntés sem születhetett az ügyben.

(MTI/Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2019. március 25., 20:59
    ÉRTÉKELÉS: 5

    Izrael egy terrorista politikat folytato orszag, mely most is bombazza a Gaza ovezetet, nemtorodve azzal, hogy iskolakra, ovodakra, civil lakonegyedekre hullanak-e a bombai. Aki ezeknek se..et nyal, az ugyanolyan bunos es terrorista mint ok ! Madarat tollarol, embert baratjarol !