Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Jelentős változásokat jelentett be a tanügyben Sorin Cîmpeanu

Jelentős változásokat jelentett be a tanügyben Sorin Cîmpeanu Románia

Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter hétfőn bejelentette, hogy a közoktatásban eltörlik a félévi átlagokat, nem lesz kötelező a félévi dolgozatírás, és csak a tanév végén kell tanulmányi átlagot számolni a tanulóknak.

Hirdetés
Hirdetés

Véglegesítés előtt áll a közoktatás megszervezését és működését szabályozó miniszteri rendelet, amelynek tervezetét az oktatási minisztérium a szociális partnereivel folytatott párbeszéd nyomán dolgozta ki. A 2021-2022-es tanév szerkezetét előíró rendelet már megjelent a Hivatalos Közlönyben, és hamarosan követi az oktatás megszervezésében és működésében jelentős módosításokat bevezető miniszteri rendelet is – számolt be hétfői sajtótájékoztatóján a miniszter.

A módosítások értelmében a tanév nem lesz félévekre felosztva, eltörlik a félévi átlagokat, nem lesz kötelező a félévi dolgozatírás, és csak a tanév végén kell tanulmányi átlagot számolni a tanulóknak, a tanárnak pedig nagyobb autonómiája lesz a kiértékelés ritmusát illetően az egész tanév alatt – mutatott rá Cîmpeanu.

Elmondása szerint a szociális párbeszédben részt vevő partnerekkel közösen megállapodtak abban, hogy valamely tantárgy esetén adható minimális osztályzat száma N+3, ahol N az illető tantárgy heti óraszáma.

„Például egy olyan tantárgy esetében, amelyet heti két órában tanulnak a diákok, legalább 5 osztályzatra lesz szükség a tanévben” – magyarázta a tárcavezető.

Elmondta ugyanakkor, hogy a megyei tanfelügyelőségek leszögezték a februári, „mozgatható” vakáció időpontját is: 30 megye úgy döntött, hogy ez a szünidő február utolsó hetében legyen, 10 megye (Argeş, Bihar, Beszterce-Naszód, Călăraşi, Kolozs, Dâmboviţa, Gorj, Hunyad, Teleorman és Prahova) február harmadik hetére tette a vakációt, míg Suceava megye és Bukarest tanfelügyelősége február második hete mellett döntött.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2022. május 30., 12:41
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Szeretem h golyamatosan módosítgatnak de egy stratégiájuk nincs és azt sem tudják h mit miért tesznek és az miért lesz jó a diákoknak…