Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Járványszakértő: a koronavírus ellen beoltottaknak mindössze 1,3%-a fertőződött meg

Járványszakértő: a koronavírus ellen beoltottaknak mindössze 1,3%-a fertőződött meg Románia

Adriana Pistol, a Fertőző Betegségeket Ellenőrző és Felügyelő Országos Központ igazgatója pénteken tájékoztatott, hogy a koronavírus ellen beoltott személyeknek mindössze 1,3 százaléka fertőződött meg a vírussal, a legtöbben vagy azért, mert nem telt el elég idő az első oltást követően ahhoz, hogy kifejlesszék az immunválaszt, vagy pedig azért, mert már eltelt több mint négy hónap a második dózis felvétele óta.

Hirdetés
Hirdetés

Az első dózis felvétele után ez idáig 28.929 személy fertőződött meg, azaz az országos szinten beoltott mintegy 5,3 millió személynek a 0,54%-a. Ezek közül 53,56% az első adag beadását követő 14 napban fertőződött meg. A mindkét adagot felvett személyek közül 38.604-en betegedtek meg, tehát a beoltottak 0,72 százaléka. Ezek esetében a megfertőződés a második adag felvétele után több mint 120 nap elteltével következett be – számolt be Pistol a ciolpani-i országos intervenciós központban.

Rámutatott még, hogy szeptemberben a koronavírus-fertőzésben elhunytak 90%-a, a diagnosztizált fertőzötteknek pedig majdnem 75%-a nem volt beoltva.

Pistol közölte, jelenleg a koronavírus delta variánsa a domináns vírustörzs, az elmúlt 3-4 hétben nem azonosítottak új változatokat.

Október 3-áig 4522 szekvenálást végeztek, és a megvizsgált minták 58,8 százalékában a delta változatot azonosították, számolt be Pistol, aki szerint „több, mint nyilvánvaló, hogy a delta variáns a domináns jelenleg” Romániában.

Az oltottak hússzor kisebb arányban haltak meg az oltatlanokhoz képest

A koronavírus ellen beoltottak négyszer kisebb arányban fertőződtek meg és hússzor kisebb arányban haltak meg a betegségben a beoltatlanokhoz képest – derült ki a közegészségügyi intézet (INSP) pénteken közzétett összegzésből.

Az oltási kampány kezdete óta eltelt több mint kilenc hónapban (szeptember 30-ig) 42 501 második adag oltással is (vagy a Johnson&Johnson egydózisú vakcinával) immunizált embernél, vagyis a beoltottak 7,9 ezrelékénél mutatták ki a koronavírus-fertőzést. Ugyanebben az időszakban 618 ezer embernél (a lakosság 32 ezerlékénél) diagnosztizálták a koronavírus-fertőzést.

A szeptember végéig két adag oltással (vagy a Johnson&Johnson vakcina egyetlen adagjával) immunizált 5 millió 384 ezer romániai lakos közül 316 halt meg, miután megfertőződött koronavírussal: ez a beoltottak kevesebb mint 0,06 ezrelékét teszi ki. A teljes lakosság körében 2020. december 27. és 2021. szeptember 30. között 23 697 Covid-halálesetet jelentettek, ami az összlakosság 1,22 ezrelékét teszi ki. Bár ezeknek a haláleseteknek egy része (mintegy kétezer) még 2020-ban következett be és így torzítja az idei Covid-statisztikát, a koronavírus-fertőzés így is csaknem hússzor nagyobb arányban szedte áldozatait a beoltatlan mintegy 18,8 milliós lakosság körében, mint az immunizáltak között.

Az egyes vakcinatípusok szerinti bontásból az látszik, hogy Romániában a Johnson&Johnson volt a leghatékonyabb, de a szakemberek szerint ebben az is közrejátszhat, hogy ezt a típust csak nyáron vezették be, tehát a járvány negyedik hullámának augusztus-szeptemberi felívelése idején a néhány hete ezzel beoltott embereknél még jobb immunreakciót produkált, mint amekkora védelmet az elvileg magasabb hatékonyságú vakcinák nyújtottak négy-kilenc hónap után.

A Johnson&Johnsonnal beoltottak 5 ezreléke kapta el a koronavírus-fertőzést, és 0,03 ezreléke halt meg. A Modernánál 5,2 ezrelékes fertőzési és 0,07 ezrelékes halálozási, a Pfizernél 8,4 ezrelékes fertőzési és 0,07 ezrelékes halálozási, az Astra Zenecánál pedig 10,9 ezrelékes fertőzési és 0,04 ezerlékes halálozási arányt mutatnak a romániai adatok.

(Agerpres/MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások