Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Ítélkezik a roma jogvédő

Ítélkezik a roma jogvédő Románia

Eljött az ideje, hogy azt mondjuk a roma közösségek botránykeltőinek: elég volt! – írja a libertatea.ro hírportálnak megfogalmazott levelében Ciprian Necula, az Aresel Szövetség tagja, emberi jogvédő, ezen belül a romániai romák jogaiért gyakran szót emelő, a diszkrimináció bármilyen formáját elítélő civil aktivista.

Hirdetés
Hirdetés

A jogharcos bevallja, az ország több városában történt utcai összetűzések láttán először dühös lett a rendőrségi túlkapásokra, az erőszakos megtorlásokra, de utólag másképpen látja ő is és az Aresel szervezet teljes csapata. „Bármilyen roma-jogvédők is lennénk, az erőszakot soha nem támogatjuk”, fogalmazott Necula, aki szerint nem szabad elfogultnak lenniük a hatóságokkal szemben, mert a roma közösség egy részének megnyilvánulásai elfogadhatatlanok, és több helyszínen a karhatalom beavatkozása indokolt volt. A jogharcos őszintén elemzi a történteket, szerinte bizonyos csoportok – a dörzsöltek – már eleve rákészültek arra, hogy a koronavírus-járvány terjedésének megfékezését célzó kijárási tilalmat megzavarják, kifigurázzák, és korlátozásokra fittyet hányva összegyűltek, hangoskodtak, szeszes italokat fogyasztottak közterületeken.

Ciprian Necula nem osztja azoknak a valós jogvédőknek vagy fogadatlan prókátoroknak a véleményeit, akik Antonescut, Hitlert emlegettek a hatósági beavatkozások kapcsán, viszont nem fogadja el azt sem, hogy a több városban botrányt keltő roma csoportok tettei miatt megbélyegezzék a teljes romániai roma etnikumot. „Senki nem mondja, hogy x, y vagy z botrányt keltett, erőszakos volt, hanem azt mondják: láttátok, mit tettek a cigányok?”, írja Ciprian Necula, aki sajnálatosnak nevezi, hogy jó néhány „smecher” (dörzsölt) miatt a teljes roma etnikai közösség szenved. A jogharcos reményét fejezi ki, hogy a több városban történt utcai incidensek szervezőit, vétkeseit azonosítják a hatóságok, és törvény előtt felelnek cselekedeteikért. Mellékesen megjegyzi, hogy az Aresel szervezet neve roma nyelven: elég volt! Ugyanakkor – hangsúlyozza Necula – a hatóságoknak jobban oda kell figyelniük a roma közösségek nélkülözéseire, főleg az iskolázási, egészségügyi, lakhatási feltételekre és a munkalehetőségek biztosítására. „Remélem, hogy a 2 millió romániai roma nem fog szenvedni néhány ostoba miatt, akik véletlenül szintén romák”, zárja helyzetelemzőjét Necula.

(bl)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük