Felhívás!

Iordache: a parlament változatlan formában fogadja el újra a költségvetést

Iordache: a parlament változatlan formában fogadja el újra a költségvetést Románia

Amint Klaus Johannis államfő – bejelentésének megfelelően – visszaküldi a költségvetési törvényt a parlamentnek újbóli megfontolásra, a törvényhozás haladéktalanul összeül, és jelenlegi formájában ismét elfogadja a büdzsét, majd újra elküldi az elnöknek, aki köteles lesz tíz napon belül kihirdetni azt – nyilatkozta szerdán a képviselőház alelnöke, Florin Iordache.

A szociáldemokrata párti honatya azt mondta, számítottak rá, hogy miután az alkotmánybíróság elutasította a költségvetési törvény ellen benyújtott óvását, Johannis visszaküldi a jogszabályt a parlamentnek megfontolásra. Az államfő ezzel csak az időt húzza – állítja Iordache, hozzátéve, még nem egyeztetett kollégáival a további lépésekről, de mivel az elnök által felhozott érvek nem állják meg a helyüket, a parlament vélhetően ismét elfogadja a törvényt, változatlan formában, majd újra elküldi az államfőnek, aki másodszorra nem tagadhatja meg a kihirdetését.

Az elnök szerdán bejelentett döntésének következményeit firtató újságírói kérdésekre válaszolva Iordache azt mondta, jóváhagyott költségvetés hiányában nem ültethetők gyakorlatba a gyermeknevelési pótlék, a nyugdíjak és egyéb juttatások emelésére vonatkozó intézkedések.

Az államfőnek a költségvetéssel kapcsolatos bírálataira reagálva Iordache rámutatott, az elnök nem tájékozódott megfelelően a büdzséről, és szerdai nyilatkozata alapján tanácsadói sem eléggé felkészültek a témában.

Toader jelöljön meg egy határidőt, amíg elfogadják a büntetőjogot módosító rendeleteket

Az igazságügyi miniszterrel szemben megfogalmazott kritikák kapcsán Iordache elmondta, a Szociáldemokrata Párt (PSD) “semmi egyebet nem kér” Tudorel Toader igazságügyi minisztertől, csak azt, jelöljön meg egy határidőt, ameddig elfogadják a büntető törvénykönyvet és a büntetőeljárási törvénykönyvet az alkotmánybíróság döntésének megfelelően módosító sürgősségi kormányrendeleteket.

“Azt kérjük, hogy azokat a cikkelyeket, amelyeket alkotmányosnak talált az alkotmánybíróság, kormányrendelettel fogadják el, azokat, amelyekkel kapcsolatban alkotmányossági aggályok merültek fel, módosítsuk, és azokat, amelyek nem alkotmányosak, töröljük” – mondta Iordache, aki hozzátette: ezek a kérdések szerepelnek a koalíció hétfői tanácskozásának napirendjén.

Hangsúlyozta: nem kérnek egyebet, csak azt, hogy az igazságügyi miniszter jelöljön meg egy határidőt, ameddig elfogadják azt a kormányrendelet, amely életbe lépteti az alkotmányosnak nyilvánított cikkelyeket.

Iordache szerint elemzik Toader tevékenységét, de senki sem kérte, hogy “lépjen egyet hátra”.

(Agerpres)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.