Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Iohannisnak címzett nyílt levélben mondott le tisztségéről a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatója

Iohannisnak címzett nyílt levélben mondott le tisztségéről a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatója Románia

Klaus Iohannis államfőhöz intézett nyílt levélben jelentette be, hogy lemond a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház vezetéséről Marosvásárhelyi Nemzeti Színház ideiglenes vezérigazgató, aki felhívta a figyelmet a teátrumnak otthont adó épület gyatra állapotára.

Hirdetés
Hirdetés

A kedden közzétett levélben kifejtette: azért fordult az elnökhöz, mert az 1973-ban felavatott színházépület felújítása ügyében nem sikerült elérnie semmilyen eredményt. Az épület veszélyes a művészek és a nézők egészségére egyaránt, hiszen a felavatása óta nem végeztek rajta semmilyen komoly felújítást. Arra figyelmeztetett, hogy az energiaválság miatt télen komoly gondok lesznek a fűtéssel. Gáspárik szerint a kormányprogramban ugyan szerepel az épület felújítása, de nem történt semmi,  és sem a román kulturális minisztériumnál, sem a fejlesztési minisztériumnál, sem a Maros megyei törvényhozóknál nem talált meghallgatásra panasza.  

Gáspárik szerint a másik probléma az, hogy kilenc hónapja csak ideiglenes vezérigazgatói megbízása van, amelyet 30, illetve 60 naponként hosszabbítanak meg, így pedig – mint írja – nem lehet vezetni és működtetni egy színházat. Jelezte, hogy legutóbbi ideiglenes megbízatása szeptember 19-én jár le, és ettől a naptól lép hatályba lemondása.

Jelezte: döntése visszavonhatatlan, hiszen tudja, hogy két elnyert mandátum után változásra van szükség. Úgy vélte, hogy lemondása ilyen körülmények között színpadiasnak is tűnhet, de célja az, hogy felhívja az elnök figyelmét a marosvásárhelyi színház helyzetére, még mielőtt Iohannis Novák Katalin magyar államfővel találkozik Bukarestben.

A román és a magyar elnök szerdán fog találkozni, miután Novák Katalin Iohannis meghívására hivatalos látogatásra érkezik a román fővárosba.

Gáspárik Attila 2011 óta vezeti a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházat. Vezérigazgatósága alatt a színház látványosan fejlődött, jelentősen megnőtt a nézőszám mind a román, mind a magyar tagozat előadásain. A román kulturális miniszter a nyáron azt ígérte, hogy várhatóan ősszel ki fogják írni a versenyvizsgát a színház vezérigazgatói tisztségére.

(MTI, fotó: Bereczky Sándor/Facebook)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük