Felhívás!

Iohannis: Románia támogatja a digitális Covid-igazolvány gyors és egységes bevezetését

Iohannis: Románia támogatja a digitális Covid-igazolvány gyors és egységes bevezetését Románia

Románia támogatja az Európai Uniós digitális Covid-igazolvány gyors és egységes bevezetését – jelentette ki Brüsszelben, az Európai Tanács rendkívüli ülésén a román államfő.

Az Európai Tanács ülésének napirendjén szerepelt még az éghajlatváltozás, az Oroszországgal való kapcsolatok, az Egyesült Királyság ügye a Brexit után, a közel-keleti helyzet és a Fehéroroszországban eltérített repülőgép is. A megbeszélések végén az európai vezetők elfogadták az ülés következtetéseit rögzítő dokumentumot a megvitatott témákról.

A COVID-19 világjárvány európai szintű koordinációjával kapcsolatban az uniós vezetők tudomásul vették az oltási kampányok eredményeit, és hangsúlyozták a folyamat felgyorsított üteme fenntartásának fontosságát, valamint a vakcinagyártás és -ellátás megerősítésére irányuló erőfeszítéseket az Unió egész területén. Az állam- és kormányfők hangsúlyozták annak fontosságát, hogy a világjárvány kezelése és a nyári idényre való felkészülés során további összehangzó és körültekintő intézkedéseket hozzanak, és üdvözölték a digitális Covid-igazolvány bevezetésével kapcsolatos uniós szintű megállapodást.

Az Európai Tanács folyamatos erőfeszítéseket sürgetett a vakcinákhoz való méltányos globális hozzáférés biztosítására, és támogatását fejezte ki a COVAX kockázatmegosztási mechanizmus kiemelt szerepe iránt.

Klaus Iohannis üdvözölte, hogy a megegyezés született az igazolvány ügyében, és azt mondta: ügyelni kell arra, hogy ez ne korlátozza a polgároknak a szabad mozgáshoz való alapvető jogának gyakorlását – tájékoztat az Államelnöki Hivatal közleménye.

Az éghajlatváltozással kapcsolatban az állam- és kormányfők megerősítették a 2020. decemberi Európai Tanács következtetéseit, és üdvözölték az éghajlat-változási tárgyalásokon nemrégiben elért megállapodást.

Klaus Iohannis hangsúlyozta annak fontosságát, hogy a tagállamok és az európai intézmények között közös megegyezés alakuljon ki arról, hogy miként lehet a legjobban biztosítani a környezetvédelmi átmenetet, figyelembe véve az egyes tagállamok hozzájárulását az európai célkitűzések eléréséhez.

Ezzel kapcsolatban az államfő hangsúlyozta: fontos, hogy olyan hatásvizsgálatokat végezzenek, amelyek rávilágítnak ezen intézkedések társadalmi, gazdasági és környezeti következményeire minden egyes tagállam esetében.

Iohannis rámutatott: az éghajlatváltozás hatásai nem ismernek országhatárokat, minden európai polgárt egyformán érintenek, ezért “határozott” és “azonnali” fellépésre van szükség e következmények korlátozására. Hangsúlyozta: olyan megoldásokat kell találni, amelyek biztosítják, hogy az éghajlatváltozás elleni küzdelemmel kapcsolatos erőfeszítéseket “igazságosan” osztják el az uniós tagállamok között úgy, hogy ezek ne jelentsenek akadályt a gazdasági fejlődésben.

A találkozó során az európai vezetők stratégiai vitát folytattak az EU és Oroszország közötti kapcsolatokról. Az állam- és kormányfők elítélték az Orosz Föderációnak az Unió és tagállamai ellen irányuló “törvénytelen”, “provokatív” és “bomlasztó” lépéseit, és megerősítették az EU egységét és szolidaritását. Az európai vezetők felkérték az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjét és az Európai Bizottságot, hogy az Európai Tanács júniusi ülésére terjesszenek elő egy dokumentumot, amely az Orosz Föderációval való jövőbeli kapcsolatokra vonatkozó politikai lehetőségeket tartalmazza.

Az európai vezetők ugyanakkor “határozottan elítélték’ a Ryanair járatának minszki eltérítését, valamint Roman Protaszevics újságíró őrizetbe vételét a fehérorosz hatóságok által. Az állam- és kormányfők felszólítottak a két személy azonnali szabadon bocsátására, a légiközlekedési incidens sürgős kivizsgálására, további, akár gazdasági szankciók meghozatalára, valamint olyan intézkedések elfogadására, amelyek megtiltják a fehérorosz légitársaságok számára az EU légterének és repülőtereinek használatát.

“Klaus Iohannis elítélte ezt a kivételesen súlyos akciót, nemzetközi vizsgálat sürgős megindítását szorgalmazta az incidens körülményeinek feltárására és határozott válaszintézkedések kidolgozását sürgette” – közölte az elnöki hivatal.

Az EU és az Egyesült Királyság közötti kapcsolatokat illetően az európai vezetők üdvözölték az EU és az Egyesült Királyság közötti kereskedelmi és együttműködési megállapodás május 1-jei végleges hatálybalépését, amely a kilépési megállapodással és annak jegyzőkönyveivel együtt a két fél közötti kapcsolatok keretét képezi. Az állam- és kormányfők kiemelték a két megállapodás teljes körű és hatékony végrehajtásának szükségességét, és hangsúlyozták, hogy a kapcsolatoknak egyensúlyt kell biztosítaniuk a partnerek jogai és kötelezettségei között. Az európai vezetők megerősítették, hogy az Egyesült Királysággal fenntartott kapcsolatoknak kölcsönösen előnyösnek kell maradniuk, anélkül, hogy ez érintené az egységes piac, a vámunió és az EU döntéshozatali autonómiájának integritását. Az Európai Tanács felszólította az Egyesült Királyságot, hogy tartsa tiszteletben az uniós tagállamok közötti diszkriminációmentesség elvét.

A közel-keleti fejleményekkel kapcsolatban az európai vezetők üdvözölték a tűzszünetet, amely várhatóan véget vet a térségben zajló erőszaknak, és megerősítették az Európai Unió szilárd elkötelezettségét a kétállami megoldás, valamint a nemzetközi partnerekkel közösen tett további erőfeszítések mellett, amelyek célja a politikai folyamat újraindítása a régióban.

(Agerpres)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.