Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

FRISSÍTVE: Iohannis óvást emelt az új magyar-román határátkelőről szóló törvény ellen

FRISSÍTVE: Iohannis óvást emelt az új magyar-román határátkelőről szóló törvény ellen Románia

Alkotmányossági óvást emelt Klaus Iohannis államfő a Kübekháza és Óbéb (Beba Veche) közötti magyar-román nemzetközi közúti határátkelő létesítéséről elfogadott törvény ellen – közölte pénteken az elnöki hivatal.

Hirdetés
Hirdetés

A képviselőház által május végén elfogadott jogszabály előírja, hogy a kormány kezdjen diplomáciai tárgyalásokat Magyarországgal a magyar-román-szerb hármas határnál található új nemzetközi határátkelőhely létrehozásáról.

Az államfő szerint azért sérti az alaptörvényt a képviselőház által csaknem egyhangúlag megszavazott törvény, mert általa a parlament beavatkozna az államfő, illetve a kormány hatáskörébe.

Az óvás szerint a nemzetközi kapcsolatok terén a parlamentnek az a szerepe, hogy a kormány által kidolgozott, az államfő által aláírt nemzetközi szerződéseket ratifikálja. Románia nevében kizárólag a végrehajtó hatalom kezdeményezhet nemzetközi tárgyalásokat, ezt törvény nem írhatja elő a kormány számára – olvasható az elnöki hivatal közleményében.

A kihirdetésre váró törvényt a Szociáldemokrata Párt három Temes megyei, valamint a szerb kisebbség parlamenti képviselője kezdeményezte. A jogszabály indoklása szerint a határátkelő a Románia, Magyarország és Szerbia közötti gazdasági, kulturális, oktatási együttműködést segítené, hozzájárulna a munkaerő szabad áramlásához, és megkönnyítené a határok által mesterségesen elválasztott családok tagjai közötti kapcsolattartást.

A kezdeményezők szerint egy állandó határátkelő működtetése visszaszoríthatja az illegális migrációt is, és a jelenlegi 85-ről 22 kilométerre csökkentené az utat Óbéb és a térség legfontosabb városa, Szeged között.

A magyar-román-szerb hármas határnál a magyarországi Kübekháza és a szerbiai Rábé között már megnyílt az állandó határátkelőhely, amelyet tavaly októberben avatott fel Szijjártó Péter magyar és Ivica Dacic szerb külügyminiszter.

A jövő évben a DMKT Eurorégió két nagyvárosa – Temesvár és Újvidék – is Európa kulturális fővárosa lesz.

FRISSÍTÉS: Szijjártó: a román államfő szándékosan árt a magyar-román együttműködésnek

Románia elnöke szándékosan árt a magyar-román együttműködésnek, amikor megakadályozza egy új határátkelőhely létesítését a két ország között – írta a külgazdasági és külügyminiszter pénteken közösségi oldalán.

„Románia elnöke, sajnos, szélsőségesen magyarellenes politikus” – írta Facebook-oldalán Szijjártó Péter.

Hozzátette: Klaus Iohannis „folyamatosan belekeveri Magyarországot és a magyar kormányt a romániai választási kampányba”, mostani döntésével „szándékosan árt a magyar-román együttműködésnek”, és olyan ügyet akadályoz, amely mind a magyar, mind a román embereknek fontos.

A külgazdasági és külügyminiszter kiemelte: a két ország határán nyitott határátkelőhelyek nemcsak szimbolikus, hanem gyakorlati jelentőségűek is, közelebb hozzák egymáshoz a határ két oldalán élő közösségeket, és napi szinten könnyítik meg a környéken élők életét.

„Egy új határátkelő létrehozásának megvétózása nem mást jelent, mint két nemzet egymáshoz való közeledésének szándékos akadályozását” – közölte Szijjártó Péter.

A miniszter hangsúlyozta: a magyar kormány továbbra is elkötelezett a kétoldalú kapcsolatok fejlesztése mellett, mivel ez az Erdélyben és Székelyföldön élő magyarok érdeke is.

FRISSÍTÉS 2: Románia elutasítja Szijjártó Péter bírálatát

Románia elutasítja, elfogadhatatlannak és nyelvezetét tekintve tiszteletlennek tartja azokat a bírálatokat, amelyeket Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter fogalmazott meg pénteken Klaus Iohannis román elnökkel szemben – olvasható a román külügyminisztérium közleményében.

A dokumentum szerint a román fél meglepődve vette tudomásul a magyar diplomácia vezetőjének „teljesen indokolatlan, aránytalan, a kontextusból kiragadott reakcióját”.

A román külügyminisztérium közölte: Iohannis nem azért emelt alkotmányossági óvást a  közúti határátkelő létesítéséről elfogadott törvény ellen, mert ellenezi a határátkelő megnyitását, hanem mert a román alkotmány szerint nemzetközi egyezmény megkötése kizárólag a végrehajtó hatalom hatáskörébe tartozik, arról nem lehet törvény révén dönteni.

A román fél hangsúlyozta, hogy Iohannis döntése semmiképpen nem irányul Magyarország vagy a romániai magyarság ellen. A bukaresti külügy közleménye szerint a román fél továbbra is őszintén érdekelt az igazi jószomszédi és együttműködési viszony kiépítésében Magyarországgal, ami a két ország állampolgárainak kölcsönös érdekeit szolgálja, nemzetiségtől függetlenül.

Emlékeztetettek, hogy a törvény elfogadásához megfogalmazott kormányzati álláspont szerint Bukarestnek szándékában áll kezdeményezni „a szokásos eljárással” a határátkelő megnyitása érdekében egy egyezmény megkötését Magyarországgal a Kübekháza és Óbéb határátkelő megnyitásáról.

„A fentiek fényében a román fél valós szándékának a kontextusból való kiragadása azt mutatja, hogy a magyar fél nem kívánt megfelelően tájékozódni az alkotmányossági óvás indokairól, noha azok nyilvánosan is elérhetők” – olvasható a közleményben.

(MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük