Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Iohannis: február 8-ától kinyit az iskolák többsége

Iohannis: február 8-ától kinyit az iskolák többsége Románia

Kinyit február 8-ától az iskolák többsége – jelentette be csütörtökön Klaus Iohannis.

Hirdetés
Hirdetés

A Cotroceni-palotában nyilatkozó államfő elmondta: amennyiben a járvány az elmúlt két héthez hasonlóan alakul, a második félévtől kezdve az iskolák nagy részében megkezdődik az osztálytermi tanítás.

„Ez azt jelenti, hogy újra kinyit a legtöbb iskola, és a diákok visszatérnek az iskolába. Gyakorlatilag visszatérünk a decentralizált rendszerhez, amely figyelembe veszi a járvány alakulását az egyes településeken” – mondta az államfő.

Ennek megfelelően – magyarázta az államfő – az úgynevezett zöld övezethez tartozó településeken az összes iskola fizikailag kinyit, minden tanuló megy iskolába. A sárga övezethez tartozó településeken, az óvodások, az elemi iskolások, illetve a vizsga előtt álló nyolcadik és tizenkettedik osztályos tanulók vesznek részt az osztálytermi oktatáson. A piros övezetben csak az óvodások és az 1-4 osztály járnak óvodába, iskolába, a többiek nem. Ha egy településen a fertőzöttségi arány meghaladja 6 ezreléket, a helységet vesztegzár alá vonják, az iskolákat bezárják és online oktatásra térnek át.

Hangsúlyozta: mindez csak akkor érvényes, ha a járványhelyzet nem romlik az elmúlt két héthez képest, végső döntést február 2-án hoznak.

Az egyetemek saját hatáskörben döntenek

Iohannis közölte, az egyetemek saját hatáskörben döntik el, hogy a diákok mikortól térnek vissza a tantermekbe.

Az államfő elmondta: az egyetemi autonómia értelmében, minden felsőoktatási intézmény maga dönt arról, hogy milyen dátumtól kezdi el ismét a tantermi oktatást.

Klaus Iohannis munkamegbeszélést folytatott csütörtökön Florin Cîţu miniszterelnökkel, Sorin Cîmpeanu oktatási miniszterrel, Vlad Voiculescu egészségügyi miniszterrel, Raed Arafattal, az országos katasztrófavédelmi főigazgatóság vezetőjével, valamint Dr. Adriana Pistollal, az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP) keretében működő Fertőző Betegségeket Ellenőrző és Felügyelő Országos Központ (CNSCBT) vezetőjével.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2021. január 15., 8:00
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Johanisz mar aszt is tudja hogy kinak mikor all fel.Nem tudom ha Europa szinten meg letezik egy ilyen abszolut mindenhez erto faszkalap allamelnok. Ez olyan mind ha en infoskent ellmennek ma reggel muteni. Tehat nem ertek hozza de MEGCSINALOM SEBAJ – elje tul majd a paciens. Az idiotizmus netovabbja es abbszolut megtestesitoje ez az ember.Az ev elei VACANTA MARE nem gunyolta ki eleget ugylatszik.Nem ertem es nem fogom fel hogy egy politikus miert nem all felre amikor kozegessegugyi problemakrol van szo es beszelne az illeteke egessegugyi miniszter vagy a megbizott orvosszakerto. Nalunk minden forditva van mint mashelyt nalunk a mindenhez erto seggfej politikusok beszelnek es az orvosok halgatnak es ez a baj. Nem lehet ennek a szavara elolepni egyrol kettore sajnos.