Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Iohannis: az oltási kampány nemzetbiztonsági ügy

Iohannis: az oltási kampány nemzetbiztonsági ügy Románia

Hétfőn ülést tart a védelmi, az egészségügyi és a belügyi miniszterrel a koronavírus elleni oltási kampányról, mint nemzetbiztonsági ügyről – jelentette be pénteken Klaus Iohannis államelnök.

Hirdetés
Hirdetés

„Az oltási kampánynak sikeresnek kell lennie, véleményem szerint ez a kampány nemzetbiztonsági ügy. Emiatt hétfőre ülést hívtam össze a védelmi, az egészségügyi és a belügyi miniszterrel, hogy az oltási kampány – mint nemzetbiztonsági ügy – minden aspektusát tisztázzuk” – jelentette ki az államelnök a Cotroceni-palotában adott sajtónyilatkozatában.

Iohannis kijelentette, a koronavírus-esetek számának alakulása „némi optimizmusra” ad okot, mivel úgy tűnik, hogy a növekedési tendencia leállt, de ez a tény csak az elkövetkező napokban nyerhet igazolást.

„Azt azonban már elmondhatjuk, hogy a hatóságok által hozott intézkedések megfelelőek voltak. A helyzet még inkább javulni fog, ha türelmesek vagyunk és szigorúan betartjuk az óvintézkedéseket. Ha ezeket betartjuk, egy-két héten belül már javulhat a helyzet” – szögezte le az államfő.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások