Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Iohannis a szociáldemokratákat tette felelőssé a súlyos járványhelyzetért

Iohannis a szociáldemokratákat tette felelőssé a súlyos járványhelyzetért Románia

Klaus Iohannis államfő a Szociáldemokrata Pártot (PSD) tette felelőssé a rendkívül súlyos romániai járványhelyzetért, mivel a parlamentben szövetségesei révén többségben lévő PSD szerinte „példátlan cinizmussal” hátráltatta a karanténtörvény elfogadását.

Hirdetés
Hirdetés

Iohannis szerdai sajtóértekezletén rámutatott: a Nemzeti Liberális Párt (PNL) kisebbségi kormányát a korábbi karanténintézkedések jogalapját eltörlő alkotmánybírósági döntés fosztotta meg a járvány féken tartásának egyik legfontosabb eszközétől, a fertőzöttek elkülönítésének és a velük érintkezők karanténba helyezésének lehetőségétől.

Ebben a helyzetben a kormány által sürgősségi eljárással beterjesztett új karanténtörvény elfogadását Iohannis szerint a PSD hetekig hátráltatta, „egyes politikusok” pedig a helyzet súlyosságát bagatellizálva engedetlenségre bujtották a lakosságot.

Az elnök szerint a PSD a Ludovic Orban vezette kormány ellen augusztus közepén beterjesztendő újabb bizalmatlansági indítvány kilátásba helyezésével is csak politikai hasznot próbál húzni az egészségügyi válságból, mert egyébként szerinte a kisebbségi kormány tisztességesen helyt állt, nincs miért leváltani.

Csütörtökön elemezik a járványhelyzet

Iohannis bejelentette, csütörtökön megbeszélést tart Marcel Vela belügyminiszterrel és Raed Arafat belügyi államtitkárral, a katasztrófavédelmi főosztáy (DSU) vezetőjével, hogy elemezzék a koronavírus-járvány jelenlegi helyzetét.

„Kritikus ponton vagyunk, és tekintve, hogy a napi új fertőzések száma Romániában majdnem elérte az 1200-at, a lakosság védelmét szolgáló intézkedések rendkívül fontosak. A helyzet rendkívül súlyos és tudatában kell lennünk annak, hogy kötelező módon ellenőrzés alatt kell tartanunk a járványt” – fejtette ki az államelnök.

Az elnök újabb felhívással fordult a lakossághoz, rámutatva, hogy a járvány csak a védőmaszk viselésével és a fegyelmezett távolságtartással fékezhető meg.

„Szándékunkban áll beszerezni a COVID-19 elleni oltást és a gyógyszereket is”

Az államfő kijelentette, az egészségügyi tárca megtette a szükséges lépéseket a COVID-19 elleni oltás beszerzésére, mihelyt az elérhető lesz.

„Szándékunkban áll beszerezni az oltást is, mihelyt elérhető lesz, valamint a gyógyszereket is. Ezzel az egészségügyi minisztérium foglalkozik, és már megtette a szükséges lépéseket, hogy a többi uniós országgal együtt beszerezze a COVID-19 elleni oltást, mihelyt az elérhető lesz. Az eljárást elindítottuk” – mondta Iohannis újságírói kérdésre válaszolva.

Szigorú intézkedések mellett meg lehet szervezni a választásokat

A szeptember 27-ére kiírt helyhatósági választások újbóli elhalasztásának szükségességét firtató újságírói kérdésre válaszolva Iohannis úgy értékelte: szükség van az önkormányzati vezetők legitimitásának „helyreállítására”, és lehet, hogy egy későbbi időpont, amikor a koronavírus-járványra az influenza is rátevődik, még rosszabb lenne.

Szerinte magát a voksolást meg lehet szervezni biztonságos körülmények között, de a kampány minden bizonnyal nagyban eltér majd a megszokottól.

„Semmivel sem bonyolultabb az, hogy elmész szavazni, mint az, hogy elmész a hipermarketbe, vagy üzletbe, kenyeret vásárolni. Meg lehet hozni a fizikai távolságtartásra, biztonságra, higiéniára vonatkozó intézkedéseket” – mondta Iohannis

Az iskola biztosan nem fog a megszokott módon megkezdődni

Ami az iskolakezdést illeti, Iohannis rámutatott: most már biztos, hogy a 2020-2021-es tanév nem a normális körülmények között indul, nem térhet vissza minden tanuló az iskolapadba, de a kizárólag távoktatásra alapozó megoldást sem lehet járható út. A kialakítandó vegyes rendszerről egy-két héten belül közölnek majd részleteket – ígérte Iohannis.

„A kizárólagos online oktatás nagyon bonyolult volna. Emiatt a vegyes megoldás felé hajlunk, amely a helyi körülmények szerint is változni fog: több, vagy kevesebb online tanítás lesz – magyarázta az államfő.

A nyugdíjak nőni fognak, de a 40%-os emelés lehetetlen

Az államelnök kijelentette a nyugdíjak nőni fognak, azonban a 40%-os emelés „egész egyszerűen lehetetlen”.

„Világos, hogy a nyugdíjak 40%-os emelése egész egyszerűen lehetetlen, mert nincs rá pénz. Másrészt azonban a nyugdíjemelés terve méltányos elképzelés. Nem engedhetjük meg, hogy pont a legveszélyeztetettebb kategória fizesse meg a recesszió, a gazdasági visszaesés teljes költségét. Azonban ebben az esetben is a tisztességes mérce a fontos” – fejtette ki Iohannis.

A kormány fogja eldönteni, milyen mértékben emeli a nyugdíjakat, nyomatékosította.

„A nyugdíjak nőni fognak. Hogy milyen mértékben, azt a kormány dönti el a számítások elvégzése után” – szögezte le az államelnök.

Nem lehetséges a gyerekpénz máról holnapra történő megduplázása

Nem lehetséges egyik napról a másikra megduplázni a gyerekpénzt, noha szeretné, ha ez valósággá válna – jelentette Iohannis.

„Nagyon bonyolult helyzetben vagyunk, nemcsak járványügyi szempontból, hanem gazdasági, költségvetési és választási tekintetben is. Ezek közül egyik tényezőtől sem tudunk eltekinteni. Mi őszintén szeretnénk emelni a gyerekpénzt és a nyugdíjakat, de az őszinte óhajtól az őszinte lehetőségig sokszor hosszú az út” – fogalmazott Iohannis.

Az elnök emlékeztetett, hogy az államháztartási bevétel jelentősen csökkent, és a tervezett 3 százalékos költségvetési deficit helyett várhatóan sokkal jelentősebb hiánnyal kell majd számolni. Ha a gazdaság fellendítésére koncentrálunk, nem lehet elvárni, hogy a járvány előtti terveknek megfelelően költekezzen az állam – magyarázta Iohannis.

„Én is és a kormány is azt szeretnénk, hogy ez a duplázás valósággá váljon. Ha nem lehetséges máról holnapra, talán lehetséges lesz szakaszosan, vagy ahogy egyesek mondják, lépésről lépésre. Az első lépést egész biztosan meglehetősen rövid időn belül meg lehet tenni, azt várjuk, hogy a kormány végezzen számítást a költségvetési kiigazításról, és akkor megnöveljük a gyerekpénzt” – mondta az államfő.

(MTI/Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. július 30., 11:55
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Lucru bine spus…mindig más a hibás nála…nem azt mondom ,hogy a jonapotchivanoc peszedé egy fikarcnyival is jobb lenne! Egykutya csak másképpen ugatnak.

  • User
    Dátum: 2020. július 30., 15:25
    ÉRTÉKELÉS: 7

    Most olvasom ,hogy Jó hannis MEGFORRADALMASÍTJA Romániát az EUs pénzekből…ca la noi nu-i la nimeni-olyan lesz …autópályák,vasút modernizálás ,robotika,kibernálás,hibernálás,itt lesz a világ közepe,ahogy funárgyuri is ‘asszonta’ egyszer, meg azt is ,hogy Jézus itt született.Ceausescunak is rögeszméje lett a forradalmasítás…mezőgazd.,kultúra,stb.még a forradalmat is megforradalmasította.KÉSZ RÖHEJ!De meddig lehet ezt folytatni?

    • User
      Dátum: 2020. július 31., 10:03
      ÉRTÉKELÉS: 2

      Acapitalban jelent meg a cikk ott arról van szó hogyan fogják felhasználni a 80 millió -nem 80 milliárd eurót …most károlydíjas ioanis tévedett-e vagy a cikkíró nem tudom ,de 8o millió€ ból hogy lehet annyit tervezni az csak neki sikerülhet
      Hajlok arra ,hogy ioannos tévedett…mert kitelík tőle,sőt már elvárom néha.Megszokásból.

  • User
    Dátum: 2020. július 30., 18:33
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Az egészségügyi minisztérium majd beszerzi a covid-19 oltást. Pont úgy mint az Euthyroxot, ami már 7 hónapja hiányzik a patikákból, pedig egy egyszerű, olcsó gyógyszer, és félmillió ember élete függ tőle az országban.