Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Iohannis: a járvány fényt derített a rendszerbeli hibákra

Iohannis: a járvány fényt derített a rendszerbeli hibákra Románia

A koronavírus-járvány egy sor romániai rendszerbeli hibára derített fényt – jelentette ki csütörtökön Klaus Iohannis.

Hirdetés
Hirdetés

A Cotroceni-palotában nyilatkozó államelnök azt mondta: a járvány olyan rendszerbeli hibákra derített fényt, mint például a labilis gazdaság, a közberuházások hiánya, a csökkent termelékenység és csökkent közigazgatási kapacitás.

„A COVID-19 okozta válság hatalmas terhet jelentett a nagy állami rendszerek számára, amelyeket éveken keresztül alulfinanszíroztak, és olykor felelőtlenül irányítottak. Az előző kormányok dilettantizmusa és felelőtlensége negatív hatással volt az államnak arra a képességére, hogy megfelelően reagál ehhez hasonló fenyegető helyzetekben. A rendszerbeli sebezhetőségek miatt a romániai hatóságok még nehezebb helyzetbe kerültek, amikor egy ilyen mértékű válságot kellett kezelniük” – mondta Iohannis.

Az államfő kijelentette: a szükségállapotot elrendelő márciusi elnöki rendeletre szükség volt ahhoz, hogy megakadályozzák a vírus gyors ütemű terjedését.

Kifejtette: a járvány rávilágított, hogy óriási hiányosságok vannak az állam legjelentősebb rendszereiben, főleg az egészségügyben, ahol a legsürgősebb és legfontosabb készletek sem voltak biztosítva.

Elküldte a parlamentnek a szükségállapottal kapcsolatos tájékoztatást

Az államfő rámutatott, a vonatkozó törvénynek megfelelően elküldte a parlamentnek a koronavírus-járvány miatt március 16-án, majd április 14-én kiadott dekrétumokkal elrendelt szükségállapotról szóló tájékoztatást. Azt mondta, a dokumentum átlátható módon összefoglalja azokat az intézkedéseket, amelyeket a szükségállapot időszakában kezdeményezett az állampolgárok egészségének védelme, a vírus terjedésének korlátozása, valamint a gazdaság újraindítása érdekében.

Az államfő szerint a dokumentum javaslatokat is tartalmaz arra vonatkozóan, hogy a jövőben miként léphet fel az állam hatékonyabban az ehhez hasonló kihívásokkal szemben.

„Az új koronavírus radikálisan megváltoztatta mindannyiunk életét, és próbára tette az egészségügyi, szociális védelmi és gazdasági rendszereket szerte a világon. A más országokban történteket látva egyértelműen kijelenthető, csak szigorú intézkedésekkel lehetett megállítani a vírus masszív terjedését. Románia idejében és hatékonyan lépett fel ellene” – fogalmazott.

Az állam alapvető intézményei közötti lojális együttműködésre szólított fel Klaus Iohannis

Az állam alapvető intézményei közötti lojális együttműködésre szólított fel csütörtökön Klaus Iohannis, hangsúlyozva, hogy a koronavírus-járvány közepette az emberéleteke mentése, az ország állampolgárainak védelme kell hogy legyen a prioritás.

„Nem most van a politikai viták és a hiúságok ideje. A mindenek felett álló közös érdek most az emberéletek mentése, az ország állampolgárainak védelme kell hogy legyen. Ilyen, az egész ország számára nehéz időkben mindegyik párt politikusai részéről a tisztségükhöz méltó magatartásra van szükség” – fogalmazott.

Az elmúlt hetekben lezajlott politikai viták kapcsán Iohannis rámutatott, „az olykor kampányérdekeknek alárendelt politikai diskurzuson túlmenően” az ország és annak polgárai racionális érvelést várnak el a politikusoktól, valamint készséget a szakemberek véleményének meghallgatására annak érdekében, hogy valóban a társadalom javát szolgáló megoldások szülessenek.

Az elnök ugyanakkor együttműködésre szólította fel a hatóságokat, politikusokat, újságírókat és a civil társadalmat. „A vírus létezik, nincs politikai színezete, nem lehet törvénnyel betiltani, és eltüntetni sem lehet azáltal, hogy tagadjuk a létezését. Ezért felhívást intézek a parlamenthez, hogy haladéktalanul fogadja el a törvényi keretet, amelyre szükség van ahhoz, hogy a hatóságok felléphessenek az emberek egészségének védelme érdekében” – nyomatékosította Iohannis.

„Gyenge és hiányos törvényekhez igazodva voltunk kénytelenek kezelni a koronavírus-járványt”

A hatóságok „gyenge” és hiányos” törvényekhez igazodva voltak kénytelenek kezelni a koronavírus-járványt, „menet közben” kellett igazítaniuk a jogszabályokon – nyilatkozta Klaus Iohannis.

Az államfő úgy véli, újra kell gondolni a rendkívüli intézkedéseket szabályozó teljes jogi keretet annak érdekében, hogy krízishelyzetekben a hatóságoknak meglegyenek a szükséges eszközeik a gyors és hatékony közbelépéshez.

Iohannis ugyanakkor rámutatott, a világjárvány felszínre hozta az elmúlt harminc év államszervezési és államigazgatási kudarcait, rávilágított néhány jelentős hiányosságra, amelyeket nem lehet néhány hónap alatt pótolni.

„A nagy állami rendszerek reformja nem halogatható a végtelenségig” – fogalmazott, hozzátéve, megtörtének az „első nagy lépések” a digitalizáció felé, és a hasonló törekvéseket folytatni kell, gyorsabb ütemben. „Új alapokra kell helyezni mindent, amiről ebben az időszakban kiderült, hogy nem működik” – nyomatékosította.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások