Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Iohannis: 30 nappal meghosszabbítjuk a veszélyhelyzetet

Iohannis: 30 nappal meghosszabbítjuk a veszélyhelyzetet Románia

Harminc nappal meghosszabbítják a veszélyhelyzetet – jelentette be Klaus Iohannis államelnök szerdán.

Hirdetés
Hirdetés

„Figyelembe véve a körülményeket, azt, hogy a betegek száma nem csökken, hanem tovább nő, világos, hogy 30 nappal meg fogjuk hosszabbítani a veszélyhelyzetet. (…) Csak azok a korlátozások maradnak hatályban, amelyek jelenleg is érvényben vannak. Nem vezetünk be más korlátozásokat, ugyanakkor sajnos nem lehet szó korlátozások feloldásáról” – fejtette ki az elnök a Cotroceni-palotában adott sajtónyilatkozatában.

Hangsúlyozta: a járványhelyzet nem jó, szerdán is több mint 600 új esetet regisztráltak. Felszólította a lakosságot, hogy tartsa be az óvintézkedéseket, az emberek viseljék a védőmaszkot és tartsák be a fizikai távolságot, mert így lehet megállítani a járvány terjedését.

Leszögezte, nem lesznek olyan intézkedések, amelyek akadályozzák a gazdaságot.

„A kormány előkészítette, és a megfelelő pillanatban be fogja mutatni azokat a jogszabályokat és határozatokat, amelyekkel gyakorlatba ültethető a gazdaság fellendítésére kidolgozott és bemutatott program. Rendkívül fontos a gazdaság fellendítése eme periódus után” – fejtette ki Iohannis.

Rámutatott ugyanakkor, hogy pénteken és szombaton részt fog venni az Európai Tanács ülésén, amelynek témája a gazdaság fellendítése.

„Nagyon fontos Románia számára, hogy minél nagyobb összeget kapjon a gazdaság fellendítése céljából, ezért fogok ott küzdeni az országot képviselő csapattal együtt” – tette hozzá az államfő.

Ezt megelőzően Klaus Iohannis megbeszélést folytatott a COVID-19 járvány kezeléséről Ludovic Orban miniszterelnökkel, Raluca Turcan miniszterelnök-helyettessel, Marcel Vela belügyminiszterrel, Nelu Tătaru egészségügyi miniszterrel és Raed Arafattal, az országos katasztrófavédelem vezetőjével.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. július 16., 6:23
    ÉRTÉKELÉS: -1

    “A kormány előkészítette, és a megfelelő pillanatban be fogja mutatni azokat a jogszabályokat és határozatokat, amelyekkel gyakorlatba ültethető a gazdaság fellendítésére kidolgozott és bemutatott program. Rendkívül fontos a gazdaság fellendítése eme periódus után”
    Ket honapja ezzel ijesztgetnek, de meg sehol semmi, csak a nagy sz@r.

  • User
    Dátum: 2020. július 16., 10:58
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Ilyen fejetlenség mint ebben az országba nincs sehol e világon. Hosszabbíthatnak itt bármilyen helyzetet, ha nem tudják olyan intézkedésekkel párosítani amiket be is tartanak az emberek és be is tudják tartatni az emberekkel. Március óta egyéb betegség nincs itt csak a Covid-19, akinek más baja van annak két választási lehetősége van: vagy bevállalja a fertőzött szerepét, vagy előbb-utóbb feldobja a talpát…