Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Indoklást vár a miniszterelnök az államfőtől a három miniszterjelölt elutasításával kapcsolatban

Indoklást vár a miniszterelnök az államfőtől a három miniszterjelölt elutasításával kapcsolatban Románia

Magyarázatot vár Viorica Dăncilă miniszterelnök az államfőtől azzal kapcsolatban, miért utasította el Eugen Nicolicea, Oana Florea és Liviu Tit Brăiloiu kinevezését az igazságügyi miniszteri, az európai alapokért felelős, illetve a külhoni románokért felelős miniszteri tisztségbe.

Az Adevărul napilapnak adott interjúban Dăncilă többek között elmondta, azért nem egyezett bele a Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnök által indítványozott kormányátszervezésbe, mert úgy véli, „a normális utat” kell követni. A miniszterelnök rámutatott, három ok áll döntésének hátterében: nem szeretne „második Dăncilă-kormányt”, úgy gondolja, hogy jelenlegi összetételében jól működik a kabinet, illetve nem szeretné, hogy megbénuljon a kormány tevékenysége, márpedig – véli – ez történne, ha az államfő kormányátszervezés esetén ismét az alkotmánybírósághoz fordul, ahogyan azt kilátásba helyezte.

Hirdetés
Hirdetés

A kormányfő hozzátette, csütörtökön igényléssel fordult Iohannis elnökhöz, kérve, indokolja meg, miért utasította el a három megüresedett miniszteri tisztségre jelölt személyek kinevezését. Dăncilă azt mondta, meglátása szerint a miniszterelnök hivatott dönteni a minisztercserék időszerűségéről, az államfőnek csak a jelölések törvényességét kell megvizsgálnia.

Arra a kérdésre, hogy milyen választ ad majd Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnöknek, aki az ortodox húsvét utánig adott neki gondolkodási időt egy újabb bizalmi szavazással járó esetleges kormányátszervezésről, Dăncilă azt mondta, ezt a lehetőséget egyelőre elvetette, és kevésbé tartja valószínűnek, hogy meggondolja magát e tekintetben az ünnepek alatt.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük