Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Idén karácsonykor negyven százalékkal csökkent az erőszakos bűncselekmények száma

Idén karácsonykor negyven százalékkal csökkent az erőszakos bűncselekmények száma Románia

Az idei karácsonyi időszakban mintegy negyven százalékkal csökkent az erőszakos bűncselekmények száma az elmúlt év ugyanezen periódusához viszonyítva – nyilatkozta hétfőn a belügyminisztérium szóvivője.

Hirdetés
Hirdetés

Monica Dajbog rámutatott, idén december 24-e és 27-e között 43,8 százalékkal esett vissza az esetleges bűntettekkel kapcsolatos feljelentések száma, több mint 40 százalékkal csökkent az erőszakos bűntetteké – ide sorolhatók a rablások is -, ugyanakkor 63,2 százalékkal kevesebb súlyos közúti balesetet jegyeztek, mint tavaly ilyenkor.

Az elmúlt 24 órában a 112-es egységes segélyhívószámon bejelentett több mint 2100 esethez szálltak ki a rendőrök és csendőrök, és a bejelentések mintegy 76 százaléka igazolódott be.

Az országszerte elindított összesen 643 közrendvédelmi akció keretében mintegy 7 ezer szabálysértést észleltek, és 544 ügyben bűncselekmény gyanújával vizsgálat indult.

A közúti ellenőrzések során 358 gépkocsivezetőnek bevonták a jogosítványát és elvették 97 jármű forgalmi engedélyét – mondta még Dajbog.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások