Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Idegenforgalmi szövetség: gyorstesztekkel kiváltható lenne a karantén az országba érkezők esetében

Idegenforgalmi szövetség: gyorstesztekkel kiváltható lenne a karantén az országba érkezők esetében Románia

A Romániába érkező turisták karanténba helyezése elkerülhető lenne az országba való belépéskor végzett antigén gyorsteszttel – véli a Romániai Turisztikai Ügynökségek Országos Szövetségének (ANAT) elnöke.

Hirdetés
Hirdetés

A szövetség kedden kiadott közleményében Dumitru Luca rámutat: „a kormánynak a külföldről érkező turistákkal kapcsolatos egyes intézkedései nem következetesek, egyik napról a másikra születtek, és logikátlanok. Nem értjük, hogy miért nem tartják már fenn az országok zöld, sárga és piros járványkockázati besorolását, és miért tesznek különbséget az EU-s és az EU-n kívüli országok között. Azt sem értjük, hogy az EU-n kívüli zöld és sárga besorolású országokból érkező beoltott turistáknak miért kell még mindig PCR-tesztet végezniük”.

Az ANAT elnöke szerint a turisták karanténba helyezése elkerülhető lenne, ha köteleznék őket a repülőtéren az érkezéskor vagy az érkezést követő 24 órában egy antigén gyorsteszt elvégzésére.

„Ne felejtsük el, hogy Románia is szeretne külföldi turistákat fogadni az EU-n kívüli országokból, és a jelenlegi körülmények között ez nagyon nehéz. Hazánk ma Európa egyik legzöldebb országa (a járványügyi besorolást tekintve – szerk. megj.), és igen, meg kell védenünk magunkat, de úgy gondoljuk, hogy a beoltottság és adott esetben egy antigén gyorsteszt elegendő intézkedés a külföldi turisták befogadásához vagy a külföldön járt román turisták hazatérésének feltételek nélküli engedélyezéséhez” – idézi a közlemény Dumitru Luca ANAT-elnököt.

Nyilatkozatával az ANAT csatlakozik a főbb európai turisztikai munkáltatói szövetségekhez, amelyek felszólították az uniós országokat, hogy ne hozzanak meggondolatlan és kiszámíthatatlan döntéseket a koronavírus omikron-variánsa elleni küzdelemben. Felhívják a figyelmet, hogy az Unió több országa által ismét bevezetett utazási korlátozások, amelyek nem csupán az oltatlan, de a teljeskörűen beoltott turistákat is érintik, veszélyeztetik a téli turisztikai szezon zavartalan lebonyolítását.

Az európai idegenforgalmi ágazat sürgeti a kormányokat, hogy az Európai Tanács december 16-i következtetéseit követve „folytassák az összehangolt erőfeszítéseket, hogy a rendelkezésre álló legjobb tudományos bizonyítékok alapján reagáljanak a fejleményekre”.

Az idézett szervezetek szerint az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) múlt héten közzétett új iránymutatása szerint az omikron-variáns már egész Európában jelen van, és a fertőzéseket elsősorban közösségi átvitel, nem pedig utazással összefüggő esetek okozzák. Emiatt nem is szerepel javaslatai között az utazási korlátozások újbóli bevezetése. Ez összhangban van azzal a korábbi értékeléssel, amely szerint az utazási korlátozások hatástalanok a vírus terjedésének fékezése, továbbá a kórházi kezelést igénylő esetek és az elhalálozások számának csökkentése tekintetében – szögezi le a nemzetközi turisztikai szervezeteket idézve az ANAT.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük