Felhívás!

Hivatalos: a szülők szabadnapokat vehetnek ki a tanév végéig gyermekük felügyeletére

Hivatalos: a szülők szabadnapokat vehetnek ki a tanév végéig gyermekük felügyeletére Románia

Kihirdette hétfőn Klaus Iohannis államfő a törvényt, amely lehetővé teszi a szülők számára, hogy a tanév végéig fizetett szabadnapokat vegyenek ki gyermekük felügyeletére.

A 2020/30-as sürgősségi kormányrendeletet jóváhagyó jogszabály értelmében egyik szülő szabadnapokat vehet ki abban az esetben, ha szélsőséges időjárási viszonyok vagy más rendkívüli állapot miatt ideiglenesen felfüggesztik az oktatást. Egyik kitétel szerint 2020-ban az intézkedés hatálya kiterjed a szükségállapot utáni időszakra is, az iskolai év végéig. A jogszabály leszögezi még, hogy a sürgősségi rendelet előírásai a COVID-19-járvány indokolta valamennyi korlátozás feloldásáig hatályban maradnak, de nem tovább, mint 2020. december 31-e.

Az intézkedés a 12 évnél kisebb, óvodába vagy iskolába járó gyerekek szüleire, valamint a 26 év alatti, fogyatékkal élő, valamely oktatási intézménybe járó fiatalok szüleire érvényes.

Nem jogosultak szabadnapokra azok a szülők, akiknek ideiglenesen felfüggesztették a munkaszerződését, vagy ha a másik szülő semmiféle, jövedelmet hozó tevékenységet nem folytat.

(Agerpres)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.