Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Hétfőtől újabb 30 nappal hosszabbodik meg a veszélyhelyzet

Hétfőtől újabb 30 nappal hosszabbodik meg a veszélyhelyzet Románia

Újabb 30 nappal hosszabbodik meg a veszélyhelyzet július 12-étől kezdődően az ország egész területén. Ugyanezen időszakban érvényesek maradnak a járvány terjedését fékezni hivatott intézkedések is.

Hirdetés
Hirdetés

A legjelentősebb módosítás értelmében 90 napról 180 napra növelik a korlátozó intézkedések hatálya alól való felmentés időtartamát azok esetében, akik kigyógyultak a COVID-19-ből.

Az intézkedés többek között a zárt térben tartott sporteseményeket érinti, hatályba lépésétől ugyanis azok a személyek is részt vehetnek az ilyen eseményeken, akik igazolni tudják, hogy átestek a koronavírus-fertőzésen, és az első pozitív teszteredménytől legalább 15 és legtöbb 180 nap telt el. Eddig 90 nap volt a felső határ.

A 90 napos időszak 180 napra való kiterjesztése érvényes lesz a szabadtéri előadásokon, koncerteken, fesztiválokon, kulturális rendezvényeken (legtöbb 2500 fős létszám), valamint a zárt térben tartott esküvőkön és keresztelőkön (legtöbb 300 fős létszám) részt vevők esetében is.

Az erről szóló határozatot csütörtökön, július 8-án fogadta el a kormány.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük