Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Háromszék a lejtőn

Új adatokat tett közzé a Román Nemzeti Bank és az Országos Statisztikai Hivatal, amit az analizeeconomice.ro internetes oldal foglalt össze. A statisztika nem túl jó Kovászra megyére nézve, ugyanis a termelékenység vonatkozásában Háromszék az utolsó, a bruttó hazai termékhez (GDP) az 1998-ban mért 1,12% után most már csak 0,71%-al járulunk hozzá.

Két évtizeddel ezelőtt a GDP hatszor kisebb volt, mint most, egy főre lebontva pedig hétszeres a különbség. Mielőtt azonban ez utóbbi miatt örömtáncot járnánk, jó tudni, hogy a növekedés a lakosság csökkenése miatt következett be. Míg 1998-ban mintegy 42 milliárd volt a GDP, addig mára közel 250 milliárdra hízott, az egy főre leosztott értéke pedig 1900 dollárról valamivel több mint 12500 dollárra emelkedett, viszont jelentősen csökkent az ország lakossága.
Az elemzés kitér arra is, hogy a megyék miként teljesítettek, és itt jön ránk nézve a feketeleves, ugyanis Háromszéken nemhogy nőtt volna, hanem csökkent a GDP-hez való hozzájárulás. Míg két évtizede az országos toplista kilencedik helyét foglaltuk el ebben a vonatkozásban (minden egyes főre 2000 dollár jutott), addig mára a 28-ik helyre sikerült „leküzdenünk” magunkat, 8600 dolláros fejenkénti éves termeléssel. Bár a növekedés mifelénk is jelentős – mintegy négyszerese az 1998-as szintnek –, a visszaesés annak tudható be, hogy sok megyében ennél jobban nőtt a GDP-hez való hozzájárulás. A fővárosban ugyanis tíz, Fehér megyében 8,4- míg Szebenben 7,7-szeres a növekedés.
Ha globálisan nézzük a GDP alakulását, akkor 1998-ban megyénk 466 millió dollárral járult hozzá a bruttó hazai termékhez, míg ma ez az összeg kb. 1,7 milliárd dollárt tesz ki. Lemaradásunk valószínű annak tudható be, hogy a megyéből szinte teljesen hiányzik a nehézipar. Szakemberek szerint a manapság pörgő informatikai ágazat erősítésével és a turizmus kiterjesztésével lehet javítani a mutatókon. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. június 21., 7:08
    ÉRTÉKELÉS: 5

    Ilyen a tejjel-vajjal-mézzel, nagyszerű parlamenti képviselettel, német nadrággyárral, osztrák fűrészüzemmel, dübörgő turizmus évekkel folyó mikro-makro-nano – bányászbéka alsó felét röptében és alulról súroló – Kánaán. Ja, és nem mi teljesítünk rosszul, hanem az ország több része jobban. Fene a jódolgukat. Hála érte azoknak, akik 2 évtizede vezetik a megyét ebben a dicsőséges lejtmenetben. És nehogy most valaki azzal jőjjön, hogy ezért is Rácz Karcsi a hibás.

  • User
    Dátum: 2018. június 21., 14:09
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Eleg ele alunk, hajra UDEMERAJ, faszaul elinteztek Haromszeket, meghogy kepviselnek minket– SZEGYEN ES GYALAZAT– micsoda kepviselet a megyet falimentbe tettek—- huzhassuk ki a szekely zaszlo- jo hogy jottek SZEKELYFALIMENT orszagaban!!!

  • User
    Dátum: 2018. június 21., 15:50
    ÉRTÉKELÉS: -7

    Legalább most világos mindenki előtt, hogy miért van szükség autonómiára. Szerintetek véletlen, hogy éppen Székelyföld van ilyen visszamaradott helyzetben? Nem lehet, hogy Bukarest mesterkedésével állunk szemben, így készül arra, hogy ha meg kell adja az autonómiát, induljunk mínuszból? Gondolkozzatok!