Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

FRISSÍTVE: Hallgatólagosan elfogadták Székelyföld autonómiastatútumát

FRISSÍTVE: Hallgatólagosan elfogadták Székelyföld autonómiastatútumát Románia

A parlament alsóháza hallgatólagosan elfogadta Székelyföld autonómiastatútumának törvénytervezetét – adta hírül kedden a törvénytervezetet kidolgozó Székely Nemzeti Tanács (SZNT).

Hirdetés
Hirdetés

Az SZNT Románia alkotmánya 75. cikkelyének a második bekezdését idézte, amely értelmében a törvénytervezetekről a román parlament először megkeresett háza 45 napon belül dönt. A határidő átlépése esetén a törvény az illető ház által elfogadottnak számít, és átkerül a parlament másik házához. Itt már nincsen határidő szabva az elfogadásra vagy elutasításra.

A román parlament honlapján az jelenik meg, hogy a tervezetet április 23-án fogadta el a képviselőház, és az immár a szenátus asztalán van. Korábban a törvénytervezeteket jogtechnikai szempontok, valamint gazdasági és szociális szempontok alapján vizsgáló Törvényhozási Tanács, valamint Gazdasági és Szociális Tanács is negatívan véleményezte. A tervezet negatív véleményezést kapott a kormánytól, a közigazgatási és területrendezési bizottságtól, valamint az emberi jogi, egyházi és kisebbségi bizottságtól is.

A tervezet megvitatását a szenátus még nem tűzte napirendre.

Az SZNT elismerte, hogy a Képviselőház a rendkívüli állapot miatt nem tudta tartani a 45 napos határidőt, de úgy vélte, a fejlemény ismét bizonyítja, hogy érdemes ismételten is benyújtani a Székelyföld autonóm státusát meghatározó törvénytervezetet. A tanács megelégedéssel vette tudomásul, hogy a képviselőház szakbizottságaiban kulturált vita folyt a tervezetről, mi több néhány képviselő a tervezet mellett foglalt állást, illetve tartózkodott. Az SZNT ugyanakkor köszönetet mondott a két beterjesztőnek: Kulcsár-Terza József és Biró Zsolt képviselőnek.

A Magyar Polgári Párt (MPP) színeiben mandátumot szerzett, de pártjukkal vitában álló két képviselő tavaly decemberben nyújtotta be a törvénytervezetet. Akkor azt tartották céljuknak, hogy érdemi vitát váltsanak ki a tervezetről. 2017 decemberében Kulcsár-Terza József egyedül nyújtotta be a tervezetet, akkor azonban a parlament érdemi vita nélkül elutasította.

FRISSÍTÉS: A szenátus napirendre tűzte a Székelyföld autonómiastatútumának törvénytervezetét

A Szociáldemokrata Párt (PSD) nem támogatja a Székelyföld autonómiastatútumának törvénytervezetét és ellene fog szavazni a szenátusban, amely döntő ház az ügyben, jelentette ki szerdán Marcel Ciolacu.

A PSD a képviselőház szakbizottságában is a törvénytervezet ellen foglalt állást, a tervezet minden bizottságban negatív véleményezést kapott, negatív véleményezéssel került a képviselőház napirendjére, írta Ciolacu szerdai Facebook-bejegyzésében.

Szerinte a „jelenleg nacionalizmust mímelő” Nemzeti Liberális Párt (PNL) képviselői okolhatók azért, hogy az alsóház plénuma nem tudta a hallgatólagos elfogadásra megszabott határidő előtt megvitatni a tervezetet, mivel „fertőzötten jelentek meg a parlamentben, és emiatt nem tudtak ülést tartani abban az időszakban”.

Florin Roman, a PNL képviselőházi frakciójának vezetője azon a véleményen van, hogy a Székelyföld autonómiastatútumáról szóló törvénytervezet hallgatólagos elfogadása a PSD és az RMDSZ közötti „politikai alku” eredménye. Az RMDSZ ennek fejében támogatja a PSD-t, hogy átvigye a parlamenten a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos populista tervezeteit, állítja Roman.

A Pro Románia párt a Székelyföld autonómiastatútuma törvénytervezetének elfogadása ellen fog szavazni a szenátusban, jelentette ki Victor Ponta, az alakulat elnöke.

„A tegnap (kedd – szerk. megj.) este értesültem a sajtóból a tervezet létezéséről. A Pro Románia képviselői nem szavaztak meg egy ilyen törvényt, a szenátorai pedig ellene fognak voksolni! Meggyőződésünk, hogy Románia szenátusa elutasítja ezt a kezdeményezést – a Pro Románia pedig küzdeni fog ezért”- írta Ponta szerdai Facebook-bejegyzésében.

Varujan Vosganian, a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) szóvivője az Agerpres hírügynökségnek kijelentette, az alakulat szenátorai a törvénytervezet ellen fognak voksolni. Meggyőződése ugyanakkor, hogy csak a házbizottság figyelmetlenségének tudható be a tervezet hallgatólagos elfogadása.

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) szintén bejelentette, hogy a tervezet ellen voksol a szenátusban. Úgy vélik, a jogszabályjavaslat szembemegy az alkotmány előírásaival, és „semmiféleképpen nincs a segítségünkre a jelenlegi nehéz időszakban”. „A törvénytervezet a demagógia és a politikai cinizmus újabb példája egy olyan alakulat részéről, amely nem tett túl sokat az elmúlt 30 évben a magyarok lakta régiók gazdasági fejlődése érdekében, ugyanakkor politikai szövetségeséhez, a PSD-hez hasonlóan időnként kijátssza a nacionalista kártyát” – fogalmaz közleményében az USR.

A Népi Mozgalom Párt elnöke (PMP), Eugen Tomac szerint Székelyföld autonómiastatútuma törvénytervezetének hallgatólagos elfogadása „a román nép és Románia egyik legnagyobb megaláztatását jelenti”, szenátoraik a tervezet ellen voksolnak.

Robert Cazanciuc, a felsőház ügyvivő elnöke szerdán 14 órára összehívta a ház plenáris ülését, amelynek napirendjén egyetlen pont szerepel: a Székelyföld autonómiastatútumának törvénytervezete.

FRISSÍTÉS 2: A szenátus közigazgatási bizottsága negatívan véleményezte a tervezetet

Negatívan véleményezte a szenátus közigazgatási bizottsága Székelyföld autonómiastatútumának törvénytervezetét, amelyet szerda délután 2 órakor kezdődő ülésén tűzött napirendjére a felsőház.

Florina Presadă, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) szenátora szerint a szakbizottság online zajló ülésén 9 tag vett részt. A negatív véleményezés mellett többségi voks született, csupán Cseke Attila, az RMDSZ szenátora szavazott ellene.

FRISSÍTÉS 3: Elutasította a szenátus a statútumot

Döntő házként elutasította szerdán a szenátus Székelyföld autonómiastatútumának tervezetét.

A szenátorok telefonon szavaztak, 126-an ellenezték a tervezetet, kilencen támogatták azt.

Az autonómiatervezetet kizárólag a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) frakciója támogatta.

(MTI/Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. április 29., 10:54
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Szekelyfoldon akkor lehet(ne) autonomia , ha az itt elo romansag is hajlandosagot mutatna ebben az iranyban. Felismerve , hogy attol nekik is jobb lenne. Ehhez viszont fel kene noniuk!Egyelore dul bennuk a nacionalizmus , sovinizmus , nincs meg a kello intelligenciajuk az ilyesmihez. Ez , a mostani hallgatolagos elfogadas pedig egyenlo a semmivel!

    • User
      Dátum: 2020. április 29., 12:56
      ÉRTÉKELÉS: 3

      Még 1 azaz EGYhét van ,hogy összegyűljön az 1 millió aláírás a régiókért.Eddig kb.fele gyűlt össze!Akkor mit is akarunk?Székelyfóld fejlesztési pénzt kapna..
      Panaszkodni lehet,/rossz utak,gyenge infrastruktúra,rosszul fizető munkahelyek-tehát a teljes lemaradottságra kényszer/tenni nem?

  • User
    Dátum: 2020. április 29., 13:54
    ÉRTÉKELÉS: 11

    Igen, de azt lattatok-e, hogy a magyarfalo bakkszasz (WERNER) mit rendezett a nemzeti tv adokon?! „Buna ziua dragi romani! Jo napot kivanok PSD! Jo napot Ciolacu! Oare ce v-a promis liderul de la Budapesta, Viktor Orban, in schimbul acestei intelegeri? ” Es igy tovabb. Csak ugy ontotte magabol a gyuloletet es a merget, a PSD ellen, amiert megszavaztak a magyarok autonomiajat, es a romaniai magyar kissebbseg ellen ,amiert ilyen kervennyel fordultak a roman parlamenthez. Na meg mennyetek Nemetorszagba rabszolgamunkara, a haverinajahoz ,Merkelhez, ti sok gerinctelen balf@sz. Ezek jobban gyulolik a magyarokat, mint a romanok !

  • User
    Dátum: 2020. április 29., 14:47
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Máris elkezdték verni a tam-tamot…Vadim /stílusban/Klaus Iohannis,Kancsikalóz Basescu a Cancan búlvárlap pedig egyenesem yRománia térképere berajzolta piros-fehér -zöld szinekkel Székelyföldet megjegyezven ,hogy a magyar ny.hivatalos nyelv lesz és /nem vicc/!lesz egy elnöke.Nem lehetne írni Johának egy levelet ,hogy legyen szíves meglátogatni Dél-Tirolt,hogy láthasa ,hogy ROKONAI az osztrákok AUTONÓMIÁT kaptak Olaszországon belül és hogy a legelmaradottab régióból a legfejlettebb lett?És ahol az olasz kisebbség is meg van elégedve és nincs nemzetiségi probléma .Én alkalmasnak látnám erre Bölöni Lázlót ,hogy vegye kézben a dolgokat,mert politikusaink nagyon gyengék ezen a téren vagy félnek attól hogy már nem lesz szükség rájuk és mennek a süllyesztőbe.

  • User
    Dátum: 2020. május 2., 11:16
    ÉRTÉKELÉS: 5

    Az „itt élő románság” nagy része nem idevaló. Csak ideköltözött zsíros állásért, vezető pozícióért, jelentős állami segély felmarkolásával. Tőlük nincs miért hajlandóságot várni az autonómia felé, mert ez azt jelentené, hogy a zsíros állásuk, pozíciójuk csorbítva van. A nacionalizmusuk csak felszín, eszköz hogy megtarthassák állásaikat. Ha nyugatra kell menni több pénzért, a nacionalizmusuknak annyi. Mindjárt nem teng túl bennük a hazaszeretet, mondván, hogy én ugyan innen el nem megyek, mert ez a hazám!
    Ami a millió aláírást illeti: 3 magyar politikai szervezet van Romániában. Állítólag mindhárom az érdekeinket védi, azért jött létre. Ők hogyan dolgoztak azért, hogy az aláírások összegyűljenek? Ha arról volna szó, hogy választás van, rögtön kigyűlne, hogyhogy most nem? Az a benyomásom, valami okból nem érdekük. Ha az lenne, rég összegyűlt volna.