Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Halálos fenyegetést kapott Raed Arafat, a rendőrség vizsgálódik az ügyben

Halálos fenyegetést kapott Raed Arafat, a rendőrség vizsgálódik az ügyben Románia

Halálosan megfenyegette Raed Arafat belügyi államtitkárt egy összeesküvés-elmélet hívő, aki szerint a SARS-CoV-2 vírus nem létezik. A hétfőn este közzétett bejegyzést több mint 1.500 személy osztotta meg a Facebook-on.

Hirdetés
Hirdetés

A Digi24 értesülései szerint a rendőrség nyomozásba kezdett az ügyben.

Időközben a bejegyzést törölték, vagy priváttá tették a közösségi oldalon.

A Raul Coltor név alatt megjelent bejegyzés szerint Arafatot „halálra ítélték Palesztinában”, és „bűncselekményeket követett el a román állampolgárok ellen”. A fenyegetőző azt állítja, a katonai eskü letételével „megkapta a jogot, hogy az ország és a román nép nevében gyilkoljon”.

Raed Arafat elmondta, nem először kap ehhez hasonló fenyegetéseket.

„Ahogy elindítom a táblagépen az internetet, ömlenek a szitkozódással teli üzenetek. És nem csupán szitkozódások, utasítások is: menj haza. Így jár mindenki, aki ki meri nyitni a száját, és mer valamit mondani erről a betegségről” – mondta.

„Engem nem érint meg a dolog, de másokat igen. Én már sok mindent megéltem, hozzászoktam. Egyesek számára azonban sokkolóak ezek az üzenetek. (…) Én csak annyit mondhatok, hogy folytassák, nincs vele semmi problémám” – tette hozzá Raed Arafat.

(Digi24)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások