Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Hadakoznak jövőépítés helyett

Hadakoznak jövőépítés helyett Románia

Kelemen Hunor szerint Románia száz év alatt sem tudta áttörni a Kárpátokat, nem tudta Erdélyt autópályákkal összekötni a többi román tartománnyal, írja az MTI.

 

Az RMDSZ elnöke egy rögtönzött sajtótájékoztatón beszélt erről szombaton, a szövetség kis parlamentjének tekintett Szövetségi Képviselők Tanácsa marosvásárhelyi ülése után. Kelemen Hunor aggasztónak találja, hogy a román politikai elitnek 11 évvel az EU-csatlakozás után nincsen közös országprojektje, jövőképe, és a román politikusok egymással hadakoznak a jövő építése helyett. Elmondta: az RMDSZ felajánlotta, hogy kész párbeszédet folytatni a román pártokkal a közös jövőről. Azt is hozzátette azonban, hogy be kell tartani azokat az ígéreteket, amelyeket az Erdély és Románia egyesülését egyoldalúan kimondó, száz évvel ezelőtti gyulafehérvári nagygyűlésen a románok a magyaroknak tettek. „Senkitől semmit nem akarunk elvenni. (…) A szabadság osztható, nem lesz kevesebb azoknak, akik másnak is adnak belőle” – fogalmazott a politikus.

Az országgyűlési választásra vonatkozó kérdésre válaszolva Kelemen Hunor kijelentette: az RMDSZ arra kéri a magyar állampolgársággal is rendelkező erdélyieket, hogy éljenek a szavazati jogukkal. Hozzátette: a magyarországi pártok részéről nem érkezett semmilyen kérés a szövetség felé. Úgy vélte, nagy meglepetésre nem kell számítani az erdélyi magyarok voksai tekintetében. Az RMDSZ elnöke ugyanakkor kijelentette, teljesen elhibázottnak tartja, hogy Vona Gábor, a Jobbik elnöke erdélyi kampányútra érkezett.

A politikus elismételte: Románia nem modellértékű ország a kisebbségi közösségek védelmének tekintetében. Ezt alátámasztja az Európa Tanács szakértői testületének legfrissebb jelentése is. Kelemen Hunor élesen bírálta a román külügyminisztériumot azért a válaszért, amelyet a kisebbségvédelmi keretegyezményben vállaltak teljesítését ellenőrző szakértői bizottság jelentésére adott. Úgy vélte: a román állam ahelyett, hogy elgondolkodott volna a szakértők által jelzett gondokon és megpróbálná megoldani ezeket, kioktató módon válaszolt az észrevételekre.

Megemlítette: a román külügyminisztérium által megfogalmazott válaszban Székelyföldet következetesen kis betűvel írják. „Ez nagy arroganciára, intoleranciára és butaságra világít rá” – fogalmazott. Reményét fejezte ki, hogy a román válasz csupán a külügyminisztérium véleménye, amely nem tükrözi a teljes román politikai elit álláspontját.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük