Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Gyakorlati tudnivalók a csíksomlyói pápalátogatás résztvevői számára

Gyakorlati tudnivalók a csíksomlyói pápalátogatás résztvevői számára Románia

A jegyek kézbesítésével a csíksomlyói pápalátogatásra regisztráltak számára immár az is egyértelművé vált, hogy ki honnan követheti a csíksomlyói nyeregben a szentatya által június elsején celebrált szentmisét – közölte a romkat.ro katolikus portál.

Biztonsági ellenőrzés

Fontos hangsúlyoznunk, alapvetően a pünkösdi búcsúhoz hasonló rendezvényre kell számítania minden zarándoknak. Ezzel együtt az alkalom egyedisége és történelmi mivolta, azaz a szentatya látogatása olyan biztonsági intézkedéseket tesz szükségessé, amelyek megszokottak és észszerűek minden olyan helyszínen, ahol Őszentsége megfordul.

Megközelítés, biztonsági kapu

Amint már többször hangsúlyoztuk, a biztonsági intézkedések során, az állambiztonsági szervekkel együttműködve, szektorokat alakítottunk ki a csíksomlyói nyeregben. Ezeket 13-14 biztonsági kapun lehet majd megközelíteni.

Rendkívül fontos szem előtt tartani, hogy az az elkerített területekre történő bejutás esetében tilos birtokolni a következő eszközöket: bármilyen nemű fegyver, gyúlékony, robbanékony anyagok, könnyfakasztó, irritáló vagy bénító hatású szerek, szeszes ital, rendbontásra vagy erőszakos cselekményekre használható (szúró-vágó) tárgyak, üveg. 

A zarándok magával viheti a következőket: ivóvíz műanyag palackban, kézi ernyő, gyógyszer, tábori szék, sétapálca, zászló, élelem.

Hirdetés
Hirdetés

A szektorok bemutatása

Az elmúlt napokban a csoportosan vagy egyénileg regisztráltak is kézhez kapták belépőjegyüket. Ezekről a zarándok számára az is kiderült, melyik szektorba lett besorolva. A jegy hátoldalán látható térkép segítségével azt is be lehet azonosítani, hogy pontosan hol található az illető szektor.

Fontos, hogy mindenki hozza magával belépőjét, az egyénileg regisztráltaknak ki kell nyomtatniuk ezeket. Az alábbiakban összefoglaljuk, melyik szektorban kik foglalhatnak helyet. A szektorbeosztásban a szervezők a hagyományos pünkösdi búcsús beosztást, a szektor befogadóképességét és a csoportlétszámot is próbálták szem előtt tartani:

  • Sárga i szektor: fiatalok, katolikus iskolák, ifjúsági szervezetek
  • Sárga 1-es szektor: Gyergyói és Kézdi-Orbai főesperességi kerületek plébániai csoportjai
  • Sárga 2-es szektor: Alcsíki és Kászoni főesperességi kerületek plébániai csoportjai
  • Sárga 3-as szektor: csíkszeredai Szent Kereszt-plébánia és Csicsó plébániai csoportjai
  • Sárga 4-es szektor: Csíkszereda plébániák (Csíksomlyó, Szent Ágoston, Taploca, Zsögöd), illetve Madéfalva és Hargitafürdő plébániai csoportjai
  • Sárga 5-es szektor:  Székelyudvarhely plébániai csoportjai és Gyimesek
  • Sárga 6-os szektor: Udvarhelyszék főesperesi kerület plébániai csoportjai
  • Sárga 7-es szektor: Felcsíki főesperesi kerület plébániai csoportjai (Csíkszentdomokos, Csíkszenttamás, Dánfalva, Csíkszentmiklós, Balánbánya, Vacsárcsi, Rákos)
  • Sárga 8-as szektor: Gyímes, Szépvíz, Delne, Ajnád, Szentmihály községek plébániai csoportjai
  • Sárga 9-es szektor: Külhoni csoportok, Bukarest, Jászváros, Temesvár csoportjai
  • Piros 1-es szektor: Dél-Erdély, Sepsi-Barcaság, Észak-Erdély (Küküllő, Maros-Torda, Aranyos, Kolozs, Beszterce), Várad csoportjai
  • Piros 2-es szektor: magyarországi plébániák, magyarországi lelkiségi csoportok, magyarországi és erdélyi szervezetek
  • Piros 3-es szektor: romániai és magyarországi lelkiségi csoportok, Szatmár
  • Piros 4-es szektor: egyénileg regisztráltak

Megközelítési javaslatok

A Hármashalom oltárt nem csak a hagyományos zarándokútvonalakon lehet majd megközelíteni, több alternatív útvonal is az érkezők rendelkezésére áll. Így például a Kalász negyed irányából, a Tető utcából megközelíthető Nyúl völgyén történő átkelést jelentősen megkönnyíti a Borvíz-patakán elhelyezett több ideiglenes palló.

Rendkívül fontos, hogy a zarándok azt a biztonsági kaput használja, amelyik a legközelebb esik szektorához. Így például, akik a sárga 3, 4, 7, 8, 9-es szektorokba kapott belépőt, ne a város felőli biztonsági kapukon próbálja átverekedni magát. Előnyösebb számára, ha a keleti oldalról, azaz Csobotfalva irányából közelíti meg a nyerget.

Információs pontok és táblák

A Csíkszeredába érkező zarándokok lépten-nyomon információkhoz juthatnak a Hármashalom oltárhoz vezető útjuk során. A városháza 11 információs táblát helyez ki a település bejáratainál, illetve a fontosabb vonulási csomópontoknál. Emellett 13 információs pont is segíti a zarándokok tájékozódását. Itt a városháza és a megyeháza alkalmazottai teljesítenek önkéntes szolgálatot. Ezeknél a pontoknál különböző információs anyagokhoz juthatnak a gyalogosok, illetve ivóvizet vásárolhatnak és a tervek szerint előre csomagolt élelmiszert is beszerezhetnek.

A nyeregbe érve több száz önkéntes segíti a zarándokok tájékozódását, könnyebb beazonosításuk érdekében láthatósági mellényt viselnek majd, illetve nyakkendőt és „önkéntes” felirattal ellátott névtáblát.

Képünkön a pápalátogatás alkalmából, a csíksomlyói nyeregben felállított székely kapu.

(romkat.ro)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások