Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Gheorghiță: a hamis oltási igazolványok jelensége rontja Románia nemzetközi megítélését

Gheorghiță: a hamis oltási igazolványok jelensége rontja Románia nemzetközi megítélését Románia

A hamis oltási igazolványok Románia és az egészségügyi rendszer hitelét rontják – jelentette ki kedden a Covid-19 elleni oltáskampányt koordináló országos bizottság elnöke.

Hirdetés
Hirdetés

Sajtótájékoztatóján Valeriu Gheorghiţă elmondta, mélységesen aggasztónak tartja a „mosdókagylóba öntött oltóanyagok” jelenségét, amelynek lényege, hogy egyesek számára a vakcina beadása nélkül állítanak ki oltási igazolást. „Nemcsak aggaszt, hanem el is keserít ez a jelenség, szégyenteljes azokra az egészségügyi dolgozókra nézve, akik ilyesmit cselekednek vagy elősegítenek” – mondta a katonaorvos, aki szerint a színlelt immunizálások gyakorlata az egészségügyi veszélyeztetésen túl Románia és az ország egészségügyi rendszerének hitelét is veszélyezteti.

Gheorghiţă hangsúlyozta, hogy a lakosság beoltásának stratégiáját a kormány mellett a Legfelsőbb Védelmi Tanács is jóváhagyta. „Romániában tehát az immunizálás nemzetbiztonsági ügy. Aki ezt még mindig nem fogta fel, azzal nagy gondok vannak. Meg kell értenünk, hogy nem játszhatunk olyan dolgokkal, amelyek súlyosan károsítják az emberek egészségét és Románia nemzetközi megítélését” – szögezte le az ezredes.

A hónap végére befejeződhetnek az 5-11 éves gyermekek oltásának előkészületei

A koronavírus elleni országos oltáskampányt koordináló bizottság elnökének becslései szerint az 5-11 éves gyermekek oltásának logisztikai előkészületei e hónap végére befejeződnek.

Valeriu Gheorghiţă elmondta, a Európai Gyógyszerügynökség várhatóan már november második felében, 25-e körül jóváhagyja az 5-11 éves korosztály beoltását a BioNTech/Pfizer vakcinájával, a Moderna oltóanyagának jóváhagyása pedig december közepén esedékes.

Az Amerikai Egyesült Államokban és Izraelben már oltják az 5 és 11 év közötti korosztályhoz tartozó gyerekeket – emlékeztetett a katonaorvos.

Gheorghiţă elmondta, elkezdték a gyerekek beoltásának logisztikai előkészületeit. Oltópontokat hoznak létre a gyerekkórházakban, de a jelenleg működő oltásközpontokban is nyitnak külön oltópontokat számukra, és a kampányhoz csatlakozott háziorvosok rendelőjében is megkaphatják majd az oltást a kicsik.

Az online oltásplatformot is módosítani fogják úgy, hogy a felnőttek előrejegyzést kérhessenek az 5 és 11 év közötti gyerekük beoltására – sorolta a CNCAV elnöke.

Megbeszélést tartanak a roma közösségek vezetőivel is

A roma közösségek képviselőivel is megbeszélést fog a tartani a következő időszakban a koronavírus elleni oltáskampányról – közölte a CNCAV elnöke.

Gheorghiţă elmondta, a roma közösségek megyei képviselőivel tervezett onlone találkozóin részt vesz majd az Országos Roma Ügynökség elnöke is. „Reméljük, hogy minden olyan információt meg tudunk adni a közösségnek ahhoz, hogy megalapozott döntést tudjon hozni az oltásról. A világjárványról és a védőoltásról szóló összes információt a lehető legközérthetőbb módon szeretnénk bemutatni’ – számolt be a katonaorvos.

Nyomatékosította ugyanakkor, hogy a közösségi vezetőknek és az önkormányzatnak köszönhetően vannak már olyan roma közösségek, amelyekben nagyon magas az átoltottság.

A katonaorvos úgy véli, hogy ha közérthető módon elmagyarázzák a védőoltás mibenlétét, hasznát és fontosságát, eloszlathatják az emberek vakcinákkal kapcsolatos félelmét .

Gheorghiţă arról is beszámolt, hogy az országos tájékoztatási kampányba bevonták az üzleti szférát is. A „Hozzám hasonló emberek” elnevezésű tájékoztató karaván múlt héten Dolj megyében járt, most következik Argeş és Olt megye, majd a többi megye is.

Egy hónap alatt 1,48 millióan kapták meg a vakcina első adagját

Október 18. és november 14. között 1.485.000 személy kapta meg a koronavírus elleni oltás első dózisát.

Valeriu Gheorghiţă elmondta, november 8-a és 14-e között 175.647 személy oltatta be magát, 38 százalékkal kevesebb, mint az előző héten, amikor 283.967 személy kapott vakcinát. Az elmúlt héten immunizáltaknak csupán a 22,5 százaléka 60 év fölötti személy.

A katonaorvos szerint eddig 1.198.000-en kapták meg a harmadik (emlékeztető) adagot, azaz a teljeskörűen beoltottak 17,5 százaléka. Ez a szám ugyanakkor az emlékeztető oltásra ez idáig jogosultak közel 44 százalékát jelenti, figyelembe véve, hogy a harmadik dózis beadását a második adag után legalább hat hónappal javasolják a szakemberek.

Valeriu Gheorghiţă arról is beszámolt, hogy jelenleg 760 oltási központ működik országszerte, összesen 1124 oltóponttal. Ezekből 819-ben a Pfizer/BioNTech, 155-ben a Johnson&Johnson, 118-ban Moderna és 32-ben az AstraZeneca vakcinájával oltanak. Az iskolákban 50 aktív oltóközpont működik.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások