Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

FSLI: huszonötezer pedagógus elbocsátásával járhat a heti óraszám csökkentése az iskolákban

FSLI: huszonötezer pedagógus elbocsátásával járhat a heti óraszám csökkentése az iskolákban Románia

Az iskolai heti óraszám csökkentése, amely látszólag hasznos a tanulók számára, 25 ezer pedagógus elbocsátását vonhatja maga után – hívja fel a figyelmet a Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetsége (FSLI) által csütörtökön kiadott közlemény.

Hirdetés
Hirdetés

A szakszervezet szerint a kezdeményezés hasznos lehet, de csak akkor, ha más kiegészítő intézkedésekkel, például az osztályok számának növelésével és az Iskola utáni iskola program országos szintű kiterjesztésével társul. Ellenkező esetben fennáll a kockázata annak, hogy országos konfliktus alakuljon ki az oktatásban – véli a FSLI.

Meglátásuk szerint a törvény kihirdetését követően egy sürgősségi kormányrendelettel ki kell tolni a jogszabály hatályba lépésének időpontját.

A FSLI szerint nem egyértelmű, hogy a gyerekek javára válna, hogy kevesebbet üljenek az iskolában, mi több, szakemberekre hivatkozva azt állítják, hogy a tanulók érdekét az szolgálná, hogy minél több időt töltsenek az iskolában úgy, hogy ezt ne robotként éljék meg, hanem stresszmentes, hasznos időtöltésnek.

Ebben az összefüggésben rámutatnak, hogy a kerettantervben szereplő órák száma csökkentésének negatív hatásait úgy lehetne elkerülni, hogy módosítsák az iskolai programokat, hogy elkerüljék a tanulók kimerülését a jelenlegi, amúgy is zsúfolt tananyag további tömörítése miatt; hogy csökkentik az osztályok létszámát, és bővítik az Iskola utáni iskola programot. Véleményük szerint ezzel elkerülhető lenne, hogy az óraszámcsökkenés miatt elbocsátsanak 25 ezer pedagógust.

Másrészt, a szövetség arra figyelmeztet, hogy amennyiben a törvényt a javasolt intézkedések meghozatala nélkül alkalmazzák, ennek a legnagyobb negatív társadalmi hatása lesz Románia ’89 utáni történelmében.

Simion Hancescu, a FSLI elnöke szerint a törvény hatálybalépését el kell halasztani, mert a javasolt intézkedéseket „lehetetlen 2020. szeptember 1-jéig életbe ültetni”. Ellenkező esetben – mondja a szakszervezeti bizalmi – annak a veszélye áll fenn, hogy „komoly konfliktus” alakuljon ki a közoktatásban.

A szenátus plenáris ülése, döntéshozó testületként, elfogadott hétfőn egy joszabálytervezetet, amelynek célja a heti maximális órszám életkor szerinti szabályozása az iskolákban.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
    • User
      Dátum: 2019. október 25., 0:33
      ÉRTÉKELÉS: 0

      Nem, hazaengedik delben a gyerekeket es interneteznek orakig mig haza jonnek a szulok. A szulo meg aggodik a munkahelyen orakat, hogy mit csinal otthon egyedul a gyerek! Errol van szo. Vagy lesznek ujra haztartasbeliek a nok a gyerek miatt. De azt is lehet, hogy apuka vigyazzon ra, es akkor egy fizetesbol elnek vigan boldogan!

  • User
    Dátum: 2019. október 24., 22:06
    ÉRTÉKELÉS: 9

    Mi heti 6 napot jártunk iskolába, a vakáció is kevesebb volt, de hamar megtanultunk írni, olvasni, könyvtárba is jártunk! A mai fiatalok csúnyán írnak, rosszul olvasnak, arrogánsok, de buták, ebben a ” modern ” világban 1 munkahelyen a 30-40es korosztály nyelveket beszél, használja az office csomagokat, míg a mai ” Misimókusok” 2 nyelvet beszélnek a magyart és a székelyt, nem ismerik ” London fővárosát”😁nó meg az internet használatánál van pofája beírni,h facebook tapizásban kitűnő! 😎 Asta înseamnã să fii mafiot

  • User
    Dátum: 2019. október 25., 6:37
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Fel sem merül, hogy mi lenne jó a gyermeknek, hiszen ők azért vannak, hogy állást biztosítsanak a pedagógusoknak. Ha mégis, akkor bebizonyítják, hogy a gyermeknek az a jó, ha napi 10 órát űl iskolában, és otthon elvégzi a kiszabott -házifeladatot.