Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

FRISSÍTVE: Florin Iordache lett a Törvényhozási Tanács elnöke

FRISSÍTVE: Florin Iordache lett a Törvényhozási Tanács elnöke Románia

Egy konzultatív szakmai testület, a törvényhozási tanács élén fejezheti be pályafutását Florin Iordache szociáldemokrata (PSD) politikus, a képviselőház alelnöke, akit az igazságügyi törvények „mészárosának” nevez a román jobboldal, a több százezres tüntetéseket kiváltó, elhíresült 13-as sürgősségi kormányrendelet kidolgozásában és a PSD igazságügyi reformját kidolgozó parlamenti különbizottság élén játszott szerepéért.

Hirdetés
Hirdetés

Iordachét nagy szavazattöbbséggel – 185 támogató vokssal 42 ellenében – kedden választotta a törvénytervezetek jogharmóniáját véleményező testület élére a parlament együttes ülése. Ellenjelöltje, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) által támogatott Augustin Zegrean, az alkotmánybíróság volt elnöke mindössze 41 szavazatot és 187 ellenszavazatot kapott.

A Hotnews hírportál szerint Iordache addig maradhat a testület élén, ameddig akar, megbízatása ugyanis nem meghatározott időre szól, a jogszabályok nem pontosítják, hogyan lehet a törvényhozási tanács elnökét visszahívni. A poszt azért üresedett meg, mert a tanácsot eddig vezető 77 éves Serban Iliescu lemondott.

A lap szerint a PSD jelenlegi vezetése meg akar szabadulni Iordachétől, és nem biztosított már számára befutó helyet a decemberi parlamenti választásokon, mert egyike volt azoknak, akik miatt a PSD-t sokan a korrupt politikus és bűnözők védelmezőjének tartják. Iordache a volt pártelnök, a korrupcióért börtönbüntetését töltő Liviu Dragnea jobbkezének számított.

A PSD 2016-os választási győzelme után igazságügyi miniszterként Iordache a büntetőjog korrupcióellenes szigorán enyhítő sürgősségi kormányrendeletet fogadtatott el, amely az akkor már a vádlottak padjára ülő Dragnea felmentését eredményezte volna. Az 1989-es forradalom óta példátlan méretű ellenzéki tömegtüntetések hatására a rendeletet 2017 februárjában visszavonták és Iordachet lemondatták miniszteri tisztségéről.

A parlamentben azonban nem sokkal később különbizottság alakult Iordache vezetésével, amely a PSD által szorgalmazott – az „ügyészállamnak” hadat üzenő, az ártatlanság vélelmét helyreállító – igazságügyi reformot volt hivatott levezényelni. A PSD által uralt parlamentnek az államfővel folytatott hosszas jogi csatározás után sikerült az igazságügyi rendszer működését szabályozó törvényeket módosítani, de a büntetőjog átalakítását már nem tudták befejezni.

A Iordache-bizottság tevékenységének a Klaus Iohannis által 2019 májusában kiírt korrupcióellenes népszavazás, Dragnea bebörtönzése és a PSD európai parlamenti választási veresége vetett véget. A bizottság feloszlatását tavaly szeptemberben kezdeményezte az azóta PSD-elnökké választott Marcel Ciolacu házelnök.

Orban: az eredmények alapján más magyarázat nincs, csak az, hogy az USR is Iordachéra szavazott

Ludovic Orban kormányfő, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke szerdán elmarasztalta Florin Iordache kinevezését a parlament Törvényhozási Tanácsának elnöki tisztségébe, azt állítva, hogy az eredmények alapján úgy tűnik, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) is a szociáldemokrata jelöltre szavazott.

„Ami tegnap (kedden – szerk. megj.) a parlamentben történt, ismét nyomatékossá tette, hogy ennek a parlamentnek, a PSD-többségnek távoznia kell. Nem tudom megérteni, hogyan lehetett megválasztani a Törvényhozási Tanács élére egy olyan személyt, aki erőszakot tett a romániai független igazságszolgáltatáson, hatmillió embert vitt ki az utcára az igazságszolgáltatás terén véghezvitt aberráns projektek miatt” – adott hangot felháborodásának Orban, Liviu Dragnea volt PSD-elnök „szolgájának” nevezve Iordachét.

Arra a kérdésre, hogy véleménye szerint Iordache az USR szavazatait is megkapta a keddi voksoláson, Orban leszögezte: „Az eredményeket látva, más magyarázat nincs. Ha megnézzük a Iordache által kapott voksokat, illetve azokat, amelyeket az USR alelnöki tisztségbe javasolt jelöltje kapott, ezt a következtetést lehet levonni”.

Hangsúlyozta, a PNL Augustin Zegreant támogatta a Törvényhozási Tanács elnöki tisztségébe.

Barna: abszurd az ötlet, miszerint az USR megszavazta volna Florin Iordache kinevezését

Abszurd az ötlet, miszerint a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) törvényhozói támogatták volna Florin Iordache kinevezését a parlament Törvényhozási Tanácsának élére – jelentette ki szerdán Dan Barna, az alakulat elnöke.

„Láttam a kormányfő ma reggeli nyilatkozatát. (…) Azt állítani, hogy az USR valaha is Iordachéra szavazna, vicc, semmi más. A vád nevetséges” – nyilatkozta a sajtónak Barna.

Hangsúlyozta, a keddi szavazáson jelen levő 20-21 URS-s parlamenti képviselő Augustin Zegreanra szavazott, és nevetségesnek tartja azt a felvetést, hogy alakulata politikai egyezményt kötött volna a PSD-vel.

Hozzátette, Florin Iordache kinevezése a Törvényhozási Tanács élére „szégyen, és az ország arculcsapása”.

Dan Barna ugyanakkor bejelentette, hogy az USR megtámadja az alkotmánybíróságon a kinevezéseket. Érvelése szerint a vonatkozó törvény értelmében a testület elnökének és vezetőségi tagjainak megválasztásához valamennyi képviselő és szenátor fele plusz egy fő szavazatára, azaz legalább 233 voksra van szükség, nem a jelen lévő törvényhozók többségének támogatására.

A PNL is megtámadja az alkotmánybíróságon Iordache kinevezését

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) megtámadja az alkotmánybíróságon (CCR) Florin Iordache szociáldemokrata képviselő kinevezését a Törvényhozási Tanács elnöki tisztségébe – jelentette be szerdán Florin Roman, a liberálisok alsóházi frakcióvezetője.

Roman szerint a PNL „besegít” a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselőinek, akik „matematikailag” nem tudnak annyi aláírást összegyűjteni saját pártjukon belül, amennyi szükséges az alkotmánybírósági óváshoz.

„Florin Iordachénak, a hírhedt 13-as sürgősségi kormányrendelet szerzőjének, amely miatt románok százezrei vonultak utcára, hogy megvédjék a demokráciát, nincs mit keresnie a Törvényhozási Tanács elnöki posztján. Elfogadhatatlan, hogy 2020-ban a Dragnea szolgája ilyen fontos pozíciót töltsön be, jóllehet a PSD azt állítja, hogy szakítottak a Dragnea-korszakkal. A tegnapi szavazás éppen ennek az ellenkezőjét mutatja, mi több, azt is megmutatja, hogy a Dragnea-korszak legkárosabb szereplői a román állam kulcspozícióiba kerülnek” – írta szerdai Facebook-bejegyzésében Roman.

Raluca Turcan miniszterelnök-helyettes ezzel kapcsolatban kifejtette: Iordache nem kapott annyi szavazatot, amennyi megválasztásához szükséges lett volna.

„Florin Iordache megválasztása törvénytelen. Bárki elolvashatja a Törvényhozási Tanács szervezéséről és működéséről szóló törvény 9. cikkelyét és láthatja, hogy az elnököt a képviselők és a szenátorok többsége választja meg” – nyilatkozta Turcan.

Ciolacu: semmiféle egyeztetés nem volt a PSD és az USR között

Semmiféle egyeztetés nem volt a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) között az ügyben, hogy Florin Iordachét válasszák meg a Törvényhozási Tanács elnöki tisztségébe – jelentette ki szerda késő este Marcel Ciolacu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke.

Ciolacu azt mondta: a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és az USR tagjainak alkotmányos joguk, hogy megóvják Iordache kinevezését, de „jobb lett volna, ha nem szavazzák meg”.

Ciolacu szerint „valami történhetett”, amennyiben a PNL-nek mintegy száz törvényhozója van, de a liberálisok által támogatott Augustin Zegrean mindössze 41 szavazatot kapott.

A parlament plénuma kedden 185 támogató és 43 ellenszavazattal Florin Iordachét választotta a Törvényhozási Tanács elnökévé.

(MTI/Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. október 21., 16:22
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Az ellenjelölt 41 szavazatot kapott, miközben a PNL és az USR együttesen 61 szavazattal rendelkeznek, tehát még közülük is jó néhányan „Ciordache”- t akarták. És mondja meg pontosan- családnév, személynév, 1..2…3…stb. kik azok az „udemere”sek akiket Ciordache „mentett”, és miben áll gazemberségük. Ha pedig nem tudja, gondolkozzon el, milyen borzasztóan súlyos bűn a rágalmazás.

  • User
    Dátum: 2020. október 21., 19:56
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Nyugdijasok akik havi 2-300000 lejt kapnak ulnek allami tisztsegekbe,alap emberek.Ha dolgozott volna 40 evet biztos nem kivanna hogy tovabb gurcoljon.Hany tiz ezer van ilyen helyzetbe de eszuk agaba sincs nyugdijba menni.