Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Florea nem hajlandó megmásítani a gyermekvállalásra vonatkozó álláspontját

Florea nem hajlandó megmásítani a gyermekvállalásra vonatkozó álláspontját Románia

Egyetlen vesszőt sem von vissza nyilatkozatából, miszerint közvita alá kell bocsátani a gyermekvállalás felelősségének kérdését – jelentette ki Marosvásárhely polgármestere, Dorin Florea.

Hirdetés
Hirdetés

Florea azt mondta, fenntartja véleményét, dacára annak, hogy az Országos Diszkriminációellenes Tanács hivatalból kivizsgálást indított a nagy médiavisszhangot gerjesztő kijelentése ügyében.

„Ismerem a való Romániát, és amit mondtam, azt tárgyilagos elemzés alapján mondtam. Üzenem azoknak a bérenceknek, akik nem értették meg üzenetemet, hogy ugyancsak ők mutattak be a ‘horrorhírek fejezetében’ nemi erőszakról, vérfertőzésről, gyermekeiket bántalmazó és megölő szülőkről, 12 éves anyákról, 12-15 éves királyok és császárnék esküvőjéről, koldulásra, lopásra kényszerített gyerekekről, kanálisokban és szeméttartókban alvó gyerekekről szóló híreket. Ugyancsak ők voltak azok, akik apokaliptikus képet festettek Románia 50 év múlva várható demográfiai helyzetéről. Mikor volt igazuk? Miért van ez a nagy viszolygás egy olyan kézenfekvő témával szemben, amely egy mindannyiunk által ismert romániai helyzet súlyosságát mutatja be? Ez országunk szomorú valósága Cuzától (Alexandru Ioan Cuza fejedelem – szerk. megj.) napjainkig, mert senki nem akart megoldást találni rá” – írta Dorin Florea szerdán a közösségi oldalra.

Az őt bíráló politikusokat Florea középszerűnek minősítette, akik alávetik magukat a politikai kompromisszumnak és a képmutatásnak. Kifejtette: a szociális környezettanulmányt, amely javaslata szerint a gyerekvállalás előfeltétele lenne, a legfelelősségteljesebb eljárásnak tartja, mert csak így értik meg a fiatalok, mivel jár a szülői szerepkör.

Azt írta, örvend a gyerekpénz megduplázását előíró törvénynek, de a gyerekeket nem lenne szabad jövedelemforrásként használni. ‘Az Országos Diszkriminációellenes Tanács igazgatójának pedig azt tanácsolom, olvassa el figyelmesen a szövegemet, és látogasson el a hátrányos helyzetű térségekbe, győződjön meg a saját szemével, hogyan élnek azok a gyerekek, akiket csak a gyerekpénz miatt hoztak a világra. Sőt, javaslom, hogy tanulmányozza a vonatkozó magyarországi jogszabályt, és hasonlítsa össze azzal, amit én mondtam’ – olvasható Florea bejegyzésében.

Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester hétfőn kijelentette, hogy a gyermekvállalást bizonyos feltételekhez kellene kötni.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások