Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Figyelmeztető sztrájkot tart szerdán a tanügyi alkalmazottak egy része

Figyelmeztető sztrájkot tart szerdán a tanügyi alkalmazottak egy része Románia

Szerdán figyelmeztető sztrájkot tartanak a Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetség (FSLI) és a Spiru Haret Tanügyi Szakszervezeti Szövetség tagjai.

Hirdetés
Hirdetés

A két szervezet szombati közleménye szerint a tagságuk konzultálása után döntöttek a munkabeszüntetés mellett. A figyelmeztető sztrájk szerdán 11 órától 13 óráig fog tartani.

A szakszervezetek tiltakozását többek között az váltotta ki, hogy a kormány nem hajlandó tárgyalni a képviselőikkel a 2017-es közalkalmazotti bértörvényben rögzített fizetésemeléséről, és az oktatás finanszírozása továbbra sem éri el a GDP 6 százalékát. A tanügyi dolgozók amiatt is elégedetlenek, hogy továbbra sem kapják meg a munkakörülményeiknek megfelelő bérpótlékokat, a kisegítő személyzet túlóráit pedig nem fizetik ki.

Közleményében a két szakszervezeti szövetség emlékeztet arra, hogy mintegy száz tagjuk csütörtökön sztrájkőrséget tartott a kormány épülete előtt.

Cîmpeanu: jogos a tanárok elégedetlensége, de meggyőződésem, hogy nem hagyják cserben a gyerekeket

Jogosnak tartja a pedagógusok elégedetlenségét az egységes 2017-es egységes bértörvényben rögzített fizetésemelések elmaradása miatt az oktatási miniszter.

Sorin Cîmpeanu vasárnap a Realitatea TV-nek nyilatkozva arra reagált, hogy két nagy tanügyi szakszervezeti szövetség tagjai szerdán kétórás figyelmeztető sztrájkot tartanak.

A miniszter elmondta, tárcavezetőként mindig is az volt az álláspontja, hogy a minőségi oktatáshoz vonzó és motiváló pedagógusbéreket kell biztosítania az államnak. Emlékeztetett arra, hogy a tanügyi alkalmazottak fizetése idén januártól 4,5 százalékkal nőtt, ami valóban csak a fele annak, amennyit a 2017-es törvény előír, ráadásul a múlt évre beütemezett 8 százalékos fizetésemelés is elmaradt.

„Ilyen értelemben jogos az elégedetlenségük. Ezt a helyzetet az idézte elő, hogy Romániának tartania kell magát a deficitcélhoz” – magyarázta.

Cîmpeanu ugyanakkor meggyőződését fejezte ki, hogy a béremelésük elmaradása ellenére a pedagógusok nem fogják cserbenhagyni a gyermekeket. ‘Sikerült megoldanunk, hogy valamennyi óvodában és iskolában jelenléti oktatással kezdődjön a második félév. Ez nagyon fontos eredmény, és én számítok a tanügyi alkalmazottak megértésére” – jelentette ki a miniszter.

A tárcavezető elmondta, hogy jelenleg egy kezdő tanár nettó fizetése 2597 lej, egy több mint 40 éves tapasztalattal rendelkező pedagógusé pedig 4398 lej. Ezek az összegek különböző pótlékokkal egészülnek ki. 

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2022. január 16., 20:45
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Ha jól értelmezem, akkor ennek az országnak a deficitcélja a tanügy, és ezt a miniszter mondja. Mit lehet erre még kívánni? Szebb jövőt, és tágas spárgaföldeket!

  • User
    Dátum: 2022. január 16., 22:19
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Amig ilyen câmpeanuc vezetnek mire számítsunk?! A kezdő 2600 lejt kap, az mivel egészül ki?! Csak ha a pártvonalon kinevezett igazgató dob 1 csontot neki! 40 éves tapasztalattal?! Legtöbbjük nyugdíjas ,1700 ért ül!😂🤣

  • User
    Dátum: 2022. január 17., 10:43
    ÉRTÉKELÉS: -4

    És miért fognak sztrájkolni?? Mondjanak le arrol a bérről amikor Iskolai szünet van. De különbe ellehet menni LDL, Tesco, s.t.b. árúfeltöltőnek.