Felhívás!

Ferenc pápa a gyökerekhez való ragaszkodás fontosságát hangsúlyozta Jászvásáron

Ferenc pápa a gyökerekhez való ragaszkodás fontosságát hangsúlyozta Jászvásáron Románia

Ferenc pápa az együvé tartozás, a család és a gyökerekhez való ragaszkodás fontosságát hangsúlyozta Jászvásáron (Iași), ahol betegekkel, családokkal és fiatalokkal találkozott.

A pápa Csíksomlyóról érkezett Moldva történelmi fővárosába. Ott van a központja a jászvásári római katolikus püspökségnek, ahol mintegy 250 ezer, többségében román anyanyelvű katolikus tartozik. Ferenc pápa felkereste a helyi székesegyházat, ahol mintegy ezer beteggel találkozott. Az egyházfő áldását adta rájuk, majd sokukkal elbeszélgetett, átölelte és bátorította őket. A szentatya köszönetet mondott a betegeket ápolóknak, és arra kérte őket, hogy “ne felejtsenek el imádkozni érte”.

Ezt követően az egyházfő a helyi Kultúrpalota előtti térre utazott a pápamobillal, ott egy nagyobb színpadot állítottak fel erre az alkalomra. A pápát az egyházmegye fiataljai köszöntötték, tanúságot tettek hitük mellett, kitérve arra, hogy milyen kihívásokkal kell szembesülniük.

A pápa több tízezer ember előtt mintegy 25 perces beszédet tartott, amelynek kezdetén külön köszöntötte a moldvai egyházmegyében élő csángókat, lengyeleket és oroszokat. A romániai látogatás mottója jegyében a pápa arra buzdította a résztvevőket, hogy járjanak együtt, örvendjenek a közös találkozásoknak még akkor is, ha ez nem mindig könnyű.

Hangsúlyozta, hogy a fiataloknak nem szabad elfelejteniük a gyökereiket, azt, hogy honnan indultak, illetve szüleik és nagyszüleik hitét. A pápa szerint a rossz megosztja az embereket, bizalmatlanságot ébreszt köztük, de a Szentlélek emlékeztet, hogy nem arc-, történelem és identitás nélküliek vagyunk, hanem erős szellemi kötelék köt össze, ami minden másnál erősebb. A pápa szerint az egyéni boldogság csak úgy valósulhat meg, ha mást boldoggá teszünk. Kijelentette: szeretet és Isten nélkül az ember nem tud élni a Földön.

Ma, ezeken a vidékeken a gyermekek napját ünnepeljük, elsősorban őértük imádkozzunk tehát, kérjük a Szűzanyát, hogy védelmezze őket, mondta Ferenc pápa.

“Itt, veletek érződik a családi melegség, itt, a kicsik és nagyok körében (…) Ma, ezeken a vidékeken a gyermekek napját ünnepeljük (…) Azt szeretném, hogy először őértük imádkozzunk, kérjük a Szűzanyát, hogy védelmezze őket palástjával. (…) Szeressük a gyermekeket ugyanolyan szeretettel, ahogyan az Úr szereti őket, és adjunk nekik jogot a jövőre’ – mondta Őszentsége.

A szeretet a legfontosabb az emberek életében, mert szeretet és Isten nélkül az ember nem tud élni már a Földön, tette hozzá Őszentsége, aki még Mihai Eminescu román költőnek a testvériségre vonatkozó egyik verssorát is felidézte.

Őszentsége említést tett ugyanakkor arról is, hogy a középkorban innen, Iași városából indultak útnak a zarándokok Santiago de Compostela felé.

“Ma pedig meg lehet nyitni innen több új utat is Európa és a világ más részei felé” – zárta beszédét Ferenc pápa.

A pápa beszéde után egyetemes könyörgések hangzottak el az egyházmegyében élő hívek anyanyelvén, egyebek mellett magyarul is. Csíksomlyón is az erdélyi egyházmegyékben élők anyanyelvén, így románul és németül is elhangzottak az egyetemes könyörgések, hiszen a pápai látogatás egyik fontos célja az volt – a szervezők korábbi közlése szerint -, hogy erősítse a romániai katolikus egyházon belül az összetartozást és az egységet.

Iaşi-i látogatása végén a szentatya fiatalokkal találkozott. Egy şipotei, tizenegy gyerekes asszony, akinek családja négy országban szétszakadva él, a nagycsalád örömeiről, de az elválás fájdalmáról is beszélt.

Ferenc pápa megáldott egy Camino de Santiago 4.500 km feliratú jelt, amely azt mutatja, hogy ekkora a távolság Iaşi és Santiago de Compostela között. Ez kiindulási pont lehet azoknak, akik megtennék az El Camino zarándokutat.

A pápa megáldott még egy márványba faragott Jézus szobrot, amit utólag Iaşi egyik közterén állítanak fel.

Ferenc pápa pénteken érkezett Romániába, ahol először Bukarestben találkozott román állami vezetőkkel és az ortodox egyház elöljáróival, majd szentmisét mutatott be a Szent József székesegyházban. Szombaton a csíksomlyói hegynyeregben pontifikált szentmisét, ezt követően utazott Jászvásárra.

Az apostoli látogatás utolsó napján, vasárnap Balázsfalvára utazik, a román görög katolikusok szellemi központjába, ahol mise keretében boldoggá avat hét román görög katolikus püspököt.

(MTI/Agerpres)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.