Feloszlathatják Dan Tanasă egyesületét?

Feloszlathatják Dan Tanasă egyesületét? Románia

A magyar nyelvhasználat és szimbólumok ellen pereskedő Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) egyesület feloszlatását kérte az egyesületet bejegyző bíróságtól Árus Zsolt, a Székely Figyelő Alapítvány elnöke.

A székelyföldi jogvédő egy gyergyószentmiklósi sajtótájékoztatón számolt be szerdán arról, hogy a bukaresti 3. kerületi bírósághoz fordult az ADEC feloszlatását kérve. Arra hivatkozott, hogy a Dan Tanasă blogger által létrehozott egyesület nem teljesíti az egyesületi kormányrendelet feltételeit, és a saját alapszabályában rögzített kitételeket.

Árus Zsolt az MTI-nek elmondta: a 2014-ben bejegyzett ADEC alapszabályában az áll, hogy az egyesület igazgatótanácsának kétéves a mandátuma. Az egyesület azonban nem jegyzett be a bíróságon új igazgatótanácsi tagokat azóta, hogy 2016-ban lejárt a vezetőségi tagok mandátuma. Árus azt is felrótta, hogy az egyesület alapszabályában nem szerepelnek azok a célok, amelyek az ADEC tevékenységében megmutatkoznak.

Az egyesület alapszabálya szerint tagjai azért társultak, hogy “Romániát mint méltó nemzetállamot népszerűsítsék, az állampolgárok összetartozásának, a kultúra és a hagyományok, a történelem és az igazságosság népszerűsítése által”. Az ADEC azt is céljának tartja, hogy harcoljon “az alapvető emberi jogok és szabadságjogok érvényesítéséért, különös tekintettel a romániai és külhoni román nemzetiségű román állampolgárok identitáshoz fűződő, kulturális szociális és más jellegű jogaira”.

Árus az egyesületekre vonatkozó 2000/26-os kormányrendelet cikkeit idézte, melyek szerint hivatalból megszűnik az az egyesület, amelynek igazgatótanácsa nem képes egy éven át a statútuma szerint megalakulni. Megjegyezte: a jogszabály arról is rendelkezik, hogy egy érdekelt fél kérésére a bíróság feloszlathat egy szervezetet, ha a szervezet nem azt a tevékenységet folytatja, amelyért megalakult.

A jogvédő az MTI-nek elmondta: ő maga is érdekelt fél, hiszen több peres ügye is van az egyesülettel. Az egyik ilyen perben nyújtotta be az ADEC az alapító okiratát és az alapszabályát, hogy bizonyítsa Dan Tanasă jogosultságát az egyesület képviseletére.

Árus Zsolt úgy vélte: ha sikerülne bírósági úton feloszlatni az ADEC-et, az perújrafelvételi ok lehetne minden olyan perben, amelyet az egyesület indított a magyar nyelv és a magyar szimbólumok ellen. Az ADEC – a bíróságok portálja szerint – több mint 160 pert indított elsősorban székelyföldi önkormányzatok és közintézmények ellen a székely vagy magyar zászló használatát, valamint a magyar nyelvű feliratokat kifogásolva. A perek többségét megnyerte.

(MTI)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. december 13., 10:42
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Isten segítse a harcot! Csak a baj az, hogy ez nem egy ember műve, mármint az egyesület, ő egy néplélek képviselője, egy bábu a többség hallgatólagos beleegyezésevrl, ha nem így lenne nem jutott volna el eddig.