Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Felmarták a frissen leterített aszfaltot, mert nem tudak kiegyezni az árban

Felmarták a frissen leterített aszfaltot, mert nem tudak kiegyezni az árban Románia

Több tíz méter aszfaltot martak fel röviddel a leöntése után a Hunyad megyei Aninósza városának egyik utcájában, miután két cég összeveszett a munkálat árán.

Az egyik vállalat a víz-, a másik a szennyvízhálózat megépítésére vonatkozó szerződést nyerte el, azonban nem tudtak kiegyezni az aszfaltozás árában, amit egy harmadik cég végzett el, ezért az felmarta a frissen leöntött útburkolatot – számolt be az Ediția de Dimineață nevű helyi lap.

A város polgármestere szerint a két cég megállapodott abban, hogy fele-fele arányban állják az utca újraaszfaltozásának árát, a munkálat befejezésekor azonban mégsem tudtak kiegyezni a fizetendő összegben. „Az aszfaltozást végző cég felmarta a kiöntött aszfalt felét, és megüzente a vízvezetékkel foglalkozó cégnek, hogy csinálja meg ő” – mondta Nicolae Dunca.

A Zsil-völgyi vízszolgáltatónak, amely a víz- és csatornabővítési munkálatok kedvezményezettje, most megoldást kell találnia arra, hogy az utca visszanyerje eredeti formáját. A városháza eközben büntetőfeljelentéssel fenyegetőzik.

Az utca aszfaltozása a víz- és szennyvízvezetékek lefektetése után mindkét cégnek fejenként 170 ezer lejébe került volna.

forrás: Digi24

fotó: gddhd.ro

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások