Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Ezentúl akkor is megtérítik az ingázást, ha a tanuló 50 kilométernél távolabb lakik az iskolától

Ezentúl akkor is megtérítik az ingázást, ha a tanuló 50 kilométernél távolabb lakik az iskolától Románia

Az oktatási minisztérium büdzséjében 100 millió lej van elkülönítve a tanulók ingázására. A szerdai kormányülésen megvitatásra kerülő rendelet egyik új eleme az, hogy az iskolától 50 kilométernél távolabb lakó tanulók ingázási költségeit is megtérítik – jelentette be szerdán Sorin Cîmpeanu, a szaktárca vezetője.

Hirdetés
Hirdetés

A miniszter elmondta, a tanulók ingázási költségeinek megtérítését lehetővé tevő jogszabálytervezet három elemet tartalmaz. Ezek közül egyik arra vonatkozik, hogy az első három kilométerre nem 10, hanem 30 lejt juttatnak az ingázónak.

Egy másik újítás arra vonatkozik, hogy a az iskolától 50 kilométernél távolabb lakó tanulók ingázási költségeit is megtérítik.

A harmadik újítás értelmében az oktatási minisztérium a megyei tanfelügyelőségeken és az iskolákon keresztül megelőlegezi a pénzt a tanulóknak – mondta Cîmpeanu.

A minisztérium átlagban 770 lejjel számol fejenként egy tanévre, így várhatóan mintegy 130 ezer kedvezményezettje lesz az intézkedésnek – mondta.

Azon tanulók esetében, akik bentlakásban vagy albérletben laknak, nyolc utazás költségét számolják el félévenként.

Szeptember 14-én kezdődik a vizsgaidőszak az iskolaigazgatói tisztségek betöltésére

Szeptember 14-én kezdődik el az iskolaigazgatói tisztségek betöltésére kiírandó versenyvizsga folyamata – jelentette be Sorin Cîmpeanu.

Jóváhagyták a versenyvizsgák metodológiáját, szeptember 14-én kezdődik el az eljárás. Az írásbeli vizsga október 15-én lesz. November és december folyamán megszervezik az interjúkat az iskolákban. A kinevezési határozatokat december 20-a és 22-e között állítják ki 2022. január 10-ei kezdéssel – mondta el a tanügyminiszter sajtótájékoztatóján.

Rámutatott, több érvet és ellenérvet vett figyelembe a tárca a versenyvizsga elhalasztásakor, eredetileg ugyanis július 27-én kellett volna megtartani az írásbeli vizsgát. A július 27-ei dátum mellett az az érv szólt, hogy a késleltetés miatt ügyvivő igazgatók kinevezésére lesz szükség, mivel a jelenlegi igazgatók mandátuma lejár, magyarázta Cîmpeanu. Hozzátette, az ügyvivő igazgatók kinevezésének kérdéséről később döntenek.

A tárcavezető szerint a versenyvizsgán kizárólag a kompetencia szempontjai alapján fognak osztályozni.

Több mint 131.000 tanuló iratkozott fel eddig a képességvizsgára és 114.143 az érettségire

Ez idáig több mint 131.000 nyolcadik osztályos tanuló iratkozott fel a június 22-én kezdődő képességfelmérő vizsgára – tájékoztatott Sorin Cîmpeanu.

A miniszter rámutatott, az összesen 147.660 nyolcadikos tanuló csaknem 90 százaléka iratkozott fel a vizsgára, négy megyéből még várják az adatokat.

Cîmpeanu arról is beszámolt, hogy az érettségi vizsgákra az idei végzősök 77%-a iratkozott fel, azaz 114.143 tanuló a valamivel több mint 148.000-ből. Az előző évek végzős évfolyamaiból közel 20.000 diák iratkozott fel az idei érettségire.

Lassan halad a tananyagpótló órákkal kapcsolatos dokumentumok ellenőrzése

Sorin Cîmpeanu szerint ez idáig csupán négy megyében fizették ki teljes egészében a tananyagpótló órákért járó összegeket a pedagógusoknak, további tíz megyében pedig részleges kifizetések történtek, mivel „rendkívül lassan halad” a dokumentumok ellenőrzése.

A miniszter szerint az iskoláktól és a tanfelügyelőségektől is érkeztek jelentések a tananyagpótló órák és az ezeken részt vevő tanulók számával kapcsolatban, és ezek között sok esetben eltérések vannak, részletesen kell tehát ellenőrizni a dokumentumokat. Ezt az ellenőrzést a külső finanszírozású projektek menedzselésével foglalkozó osztály 14 munkatársa végzi, akiknek egyéb feladataik is vannak.

Az oktatási tárcának megoldásokat kell találnia, hogy további munkatársakat alkalmazzon az ellenőrzési folyamat felgyorsítása érdekében, mert senki nem fogja aláírni a kifizetéseket, amíg nem ellenőrizte és nem hozta közös nevezőre a jelentésekben szereplő adatokat – szögezte le a miniszter.

A miniszter emlékeztetett, az online oktatás miatt felzárkóztatásra szoruló tanulóknak tananyagpótló órákat tartanak, a programra több mint 240.000 gyerek iratkozott fel.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük