Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Érvénytelenített rendelet

Érvénytelenített rendelet Románia

A Maros megyei törvényszék szerdán első fokon érvénytelenítette a Maros megyei tanfelügyelőség határozatát, amely megtiltotta a helyi Római Katolikus Gimnáziumnak, hogy tagozatkezdő osztályokat indítson ősztől.

A törvényszék honlapján elérhető bírósági döntés szerint elutasították a tanfelügyelőség érveit, miszerint a pert indító iskola nem lehet érdekelt fél ebben az ügyben. A bírósági határozat kimondja annak a február 27-én hozott, 70-es számú tanfelügyelőségi határozatnak a megsemmisítését, amelynek értelmében ősztől nem indulhat előkészítő, ötödik és kilencedik osztály. Az alperes állami intézmény a kiközléstől számított 15 napon belül fellebbezhet.

Székely Szilárd, az iskola igazgatója az MTI-nek elmondta: mindenképpen erkölcsi győzelemről van szó, de azt tartja valószínűnek, hogy amennyiben másodfokon is az iskola számára születne kedvező döntés, már nem  tudják elindítani a szóban forgó osztályokat, mivel akkor már tart a tanév.

Kifejtette: összesen hat osztályt akartak indítani, ezek nélkül a diáklétszám 361-re csökken. Emiatt egyelőre nincs veszélyben az iskola, hiszen még így is több tanulója van, mint amennyivel fenntartható egy önálló iskola a törvényes előírások szerint. Ugyanakkor a tanári karnak problémát okoz, mert a kevesebb diák kevesebb óraszámot jelent, így várhatóan csak a címzetes pedagógusoknak tudnak állást biztosítani ősztől.

Emlékeztetett, hogy az intézmény általános jogi helyzete és sorsa továbbra is bizonytalan: „A tanfelügyelőség álláspontja az, hogy nem tudják, milyen formában fog működni az iskola, ők az oktatási minisztériumtól várnak útbaigazítást, a szaktárca viszont nem hajlandó segíteni”.

Az RMDSZ felszólította szerdán a főtanfelügyelőt és a tanfelügyelőség vezető tanácsának tagjait, hogy mondjanak le azonnali hatállyal, mivel jogtalanul elvették a szülők és gyermekek iskolaválasztási jogát.

A korrupcióellenes ügyészség (DNA) tavaly november elején indított eljárást Tamási Zsolt, a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium igazgatója és Ștefan Someșan volt Maros megyei főtanfelügyelő ellen, mert szerinte annak ellenére járultak hozzá az iskola működéséhez, hogy tudták, valójában a tanintézet nem rendelkezik a működéshez szükséges engedélyekkel. A jogi eljárás még folyamatban van.

Az iskola érdekében a Vatikán romániai nagykövete is tárgyalt az illetékesekkel, de egyelőre nem sikerült tisztázni a tanintézmény jogi helyzetét.

Soltész Miklós kölcsönösségi alapon kérte a román hatóságoktól, hogy tegyék meg a szükséges intézkedéseket a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium zavartalan működéséhez. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára egy csütörtöki csíkszeredai sajtótájékoztatón beszélt azokról az erőfeszítésekről, amelyeket Magyarország tesz azért, hogy a területén élő nemzeti kisebbségek ápolhassák nyelvüket, kultúrájukat.

Elmondta: a Fidesz-KDNP kormány 2010 óta két és félszeresére emelte a nemzeti kisebbségeknek nyújtott támogatásokat, de azzal is segítette őket, hogy átadta nekik azokat az oktatási intézményeket, amelyek a megmaradásukat segítik. A magyarországi román önkormányzatok 11 oktatási intézményt vehettek át, és a magyar állam ezek felújítását is 180 millió forinttal támogatta.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük