Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Érvénytelen szerződés

Az Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány kuratóriuma szombati csíksomlyói ülésén megállapította, hogy a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal nem tartotta be az iskolaépületek bérlésére vonatkozó, 2014-ben kötött szerződést, ezért az jogilag érvényét veszíti, írja az MTI.

 

Az egyház vagyonkezelőjének a nyilatkozatát a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség honlapján tették közzé szombat délután. A Státus alapítvány ugyanakkor kijelentette: elvárja, hogy a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal 30 napon belül egyeztessen az alapítvánnyal egy új bérleti szerződés megkötéséről. Álláspontja szerint így lehet elkerülni, hogy a román nyelvű Unirea Főgimnázium diákjai „arra a sorsa jussanak, mint amilyen bizonytalan helyzetbe kerültek a (magyar nyelvű) katolikus gimnázium diákjai”. Az alapítvány reményét fejezte ki, hogy az érintett intézmények közösen megoldást találnak mind a Római Katolikus Teológiai Líceum, mind pedig az Unirea Főgimnázium diákjai érdekében, és biztosította az érintetteket arról, hogy az alapítvány folyamatosan keresi az ügyben érintett felek számára elfogadható megoldást.

A Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye vagyonkezelője 2014-ben kötötte a legutóbbi szerződést Marosvásárhely polgármesteri hivatalával – a város iskoláinak a fenntartójával – a katolikus tulajdonban levő iskolaépületek bérbe adásáról. A szerződés rögzíti, hogy az egykori II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium épületein 2014 és 2019 között miként osztozik az Unirea Főgimnázium, mely Marosvásárhely román elitiskolájának számít, és a katolikus gimnázium. A szerződés külön cikkelyben rögzíti: „Ha a római katolikus gimnázium nem alakul meg, vagy a bérleti időszakban megszűnik, a szerződés érvényét veszti”.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük