Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Emberi maradványokat találhattak a Caracal közelében eltűnt két lány után nyomozó hatóságok

Emberi maradványokat találhattak a Caracal közelében eltűnt két lány után nyomozó hatóságok Románia

Két, azonos körülmények között eltűnt caracali fiatal lány ügyében nyomoz a rendőrség. A hatóságok egy férfit hallgatnak ki, akinek udvarán egy hordóban feltehetőleg emberi maradványokat találtak.

Hirdetés
Hirdetés

Július 24-én egy Dobrosloveni községbeli asszony értesítette a rendőrséget, hogy 15 éves lánya bement Caracalra, és azóta nem került haza.

Georgian Drăgan, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken közölte, hogy a rendőrség gyilkosságot gyanít, és hogy kihallgat egy férfit, akinél a házkutatás során emberi eredetűnek tűnő maradványokat találtak.

A szóvivő elmondása szerint a 15 éves lány az 112-es számon kért segítséget, közölve, hogy egy férfi tartja fogva. A hatóságok megpróbálták bemérni a hívás alapján a lány tartózkodási helyét, három lakást is felkutattak, de sem a lányt, sem gyanús nyomokat nem találtak. Ezt követően egy különleges beavatkozásokkal megbízott alakulat kezdett kutatni a lány után, amelyet péntek reggel egy férfi házához vezettek a nyomok. A ház udvarán egy hordóban olyan maradványokra bukkantak, amelyek emberi eredetűnek tűnnek, valamint ékszerekre, amelyek valószínűleg az eltűnt lány tulajdonát képezték.

A rendőrség feltételezi, hogy a hordóban egy másik, két hónappal ezelőtt hasonló körülmények között eltűnt fiatal lány maradványait is megtalálják. Mindkét lány Caracal közeli községben élt, és eltűnése napján Caracalból stoppolt hazafele. A gyanú szerint mindkét lányt ugyanaz a férfi vette fel autójába.

A férfi háza téglakerítéssel védett, udvarán vízzel töltött gödröket találtak a rendőrök. Több kutyát is tartott az udvarán, és a 15 éves eltűnt lány jelezte a segélyhíváskor, hogy egy olyan udvaron van, ahol sok a kutya.

Az ügy kapcsán Nicolae Moga belügyminiszter jelentést kért a rendőrség vezetőségétől, mert felmerül a gyanú, hogy a hatóságok túlságosan későn kezdtek nyomozásba. A belügyi tárca közleménye szerint mielőbb tisztázni kell, hogy az illetékesek megfelelően reagáltak-e az 112-es számra érkezett segélyhívásra.

Az országos rendőrség kriminalisztikai intézete szakembereket küldött a caracali nyomozók támogatására – tájékoztat a minisztérium.

Ellenőrzésbe kezd a legfőbb ügyészség

Ellenőrzést rendelt el Bogdan Licu ügyvivő legfőbb ügyész azzal kapcsolatban, amiként lezajlott a Caracalon eltűnt lány ügyében zajló bűnügyi nyomozás ügyészségi felügyelete.

A legfőbb ügyészség közleménye szerint az intézmény felülvizsgálati osztályának ügyészei a caracali bírósági ügyészségnél fognak ellenőrzésbe kezdeni, miután szerdán a 15 éves lány háromszor hívta az 112-es segélykérő számot, jelezve, hogy egy férfi tartja fogva, de a hatóságok nem tudták beazonosítani az áldozat tartózkodási helyét.

A Speciális Távközlési Szolgálat közleményt adott ki az ügy kapcsán. „A rendőrségi diszpécserrel folytatott párbeszéd során a hívó nem tudott a tartózkodási helyére vonatkozó adatokkal szolgálni, de bemondott egy címet, amit egy névjegykártyán talált az illető helyen. A hívó személy közölte, nem tudja, hogy a névjegykártyán feltüntetett cím azonos-e a tartózkodási helyével” – olvasható a STS közleményében.

Bogdan Licu legfőbb ügyész úgy vélte, amennyiben valakinek veszélyben forog az élete, a rendőröknek nem kell házkutatási engedélyre várniuk. A hatóságok által közölt adatok szerint a lány által leadott telefonhívás és a rendőröknek a helyszínre való érkezése között 19 óra telt el.

Minősített emberölés gyanúja miatt folyik a nyomozás

Minősített emberölés bűncselekményének gyanúja miatt indított nyomozást az Olt megyei törvényszéki ügyészség a Caracalon eltűnt 15 éves lány ügyében – közölte Anca Anuţa, az intézmény vezető ügyésze.

Az illetékes arról számolt be, hogy a Dobrosloveni községből származó tizenéves eltűnése kapcsán csütörtökön a Caracal városi ügyészség indított kivizsgálást, akkor még csak szabadságtól való megfosztás miatt. Pénteken azonban, miután a nyomok egy 66 éves férfi portájára vezettek, akinél egy hordóban olyan maradványokat találtak, amelyek emberi testből származhatnak, az ügy az Olt megyei törvényszékre került, és a nyomozás már minősített emberölés gyanúja miatt zajlik.

A nyomozó hatóságokhoz közel álló források szerint a caracali autószerelő ellen a craiovai Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság (DIICOT) is vizsgálódik, embercsempészet miatt. A kivizsgált ügynek szintén egy kiskorú lány az áldozata a források szerint.

Hirdetés
Hirdetés

Az államelnök feltételezett hatósági mulasztás miatt kér vizsgálatot

Klaus Johannis államfő bejelentette, hogy a Legfelsőbb Védelmi Tanács ülésén kivizsgálást fog kérni azzal kapcsolatban, ahogyan a hatóságok kezelték a Caracalon eltűnt lány ügyét, és kemény szankciókat helyezett kilátásba, amennyiben bebizonyosodik, hogy a felelősök nem megfelelően vagy túl későn reagáltak az áldozat segélyhívására.

Az Államelnöki Hivatal pénteken közleményt juttatott el az Agerpres hírügynökséghez, amelyben azt írja: Klaus Johannis államfőt mélységesen felháborítja, hogy bizonyos működési zavarok miatt a hatóságoknak nem sikerült megmenteniük egy tizenéves lányt, aki így drámai körülmények között életét vesztette. Az elnök kérni fogja a Legfelsőbb Védelmi Tanács július 30-i ülésén, hogy teljes kivizsgálást tartsanak azzal kapcsolatban, ahogy az illetékes hatóságok felléptek az ügyben. Amennyiben kiderül, hogy a felelősök hibásan vagy túl későn reagáltak az áldozat segélyhívására, szigorú szankciókra számíthatnak – teszi hozzá az államelnöki közlemény.

A kormányfő is megszólalt az ügyben, a belügyminiszter a helyszínre utazott, egy rendőrparancsnok megbízatása megszűnt

Megszűnt annak a főfelügyelőnek a parancsnoki megbízatása, aki az Olt Megyei Rendőr-főkapitányság vezetését látta el a napokban.

Az Országos Rendőr-főkapitányság (IGPR) közölte, hogy Alexe Nicolae Eugen főfelügyelő, az Olt Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes vezetőjének megbízatása megszűnt. Alexe Nicolae Eugen látta el az intézményvezetői feladatokat azokban a napokban, amikor a caracali eset történt. Az IGPR arról is tájékoztatott, hogy a rendőrség vezetősége kivizsgálja azt a módot, ahogyan a helyi hatóságok felléptek a 15 éves lány eltűnése kapcsán.

Péntek este Ioan Buda kvesztor, a román rendőrség vezetője, valamint a belügyminiszter is kiszáll Caracalra. „Ha bebizonyosodik, hogy a rendőrök hibásan léptek fel, drasztikus büntetésre számíthatnak” – közölte a belügyi tárca.

Az ügyben Viorica Dăncilă kormányfő is nyilatkozott, kijelentve, hogy sürgős kivizsgálásra van szükség, és a vétkeseknek fizetniük kell. „Minden román ember szívén sebet ejtett ez a tragédia” – mondta a miniszterelnök.

A Caracalon eltűnt 15 éves lány ügyében már minősített emberölés bűncselekményének gyanúja miatt folyik a nyomozás. A Dobrosloveni községből származó tizenéves eltűnése kapcsán csütörtökön a Caracal városi ügyészség indított kivizsgálást, akkor még csak szabadságtól való megfosztás miatt. Pénteken azonban, miután a nyomok egy 66 éves férfi portájára vezettek, akinél egy hordóban olyan maradványokat találtak, amelyek emberi testből származhatnak, az ügy az Olt megyei törvényszékre került, és a nyomozás már minősített emberölés gyanúja

Péntek reggel óta nyomozók tucatjai szálltak ki Caracalra, ahol a 66 éves autószerelő udvarán, egy fémhordóban égett csontokat találtak, amelyek a feltételezések szerint emberi testből származnak. Ugyanabban a hordóban ékszerekre is bukkantak, amelyek a két nappal ezelőtt Dobrosloveni településről eltűnt 15 éves lányé lehettek. A csontokat törvényszéki orvostani vizsgálatnak vetik alá.

A nyomozók feltételezik, hogy kapcsolat van a 15 éves lány eltűnése, és egy korábbi, hasonló eset között, amelynek során egy, a Dolj megyei Dioşti településről származó lány stoppolt szintén Caracal közelében. A lány azért akart a városba jutni, hogy pénzt vegyen ki egy automatából. Az eset idén tavasszal történt, azóta a fiatal nőnek nyoma veszett.

A Dobrosloveni településről származó 15 éves lány szerdán, július 24-én tűnt el, miután szintén autóstoppal akart Caracalra jutni. Csütörtökön háromszor hívta az 112-es segélykérő számot, jelezve, hogy egy férfi tartja fogva. A hatóságok azonban nem tudták bemérni a tartózkodási helyét a hívás alapján. 19 órával később végül a 66 éves autószerelő portájára vezették a nyomok a hatóságokat. Itt házkutatást végeztek, és megtalálták a feltételezhetően emberi eredetű csontokat, valamint az ékszereket.

FRISSÍTÉS: Őrizetbe vették a gyanúsítottat

Őrizetbe vették a 15 éves Olt megyei lány eltűnése ügyében gyanúsított férfit. Gheorghe Dincă nevére az ügyészek 30 napos előzetes letartóztatási parancsot kértek a Dolj megyei törvényszéktől.

A Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság (DIICOT) közleményben tájékoztatta az AGERPRES hírügynökséget, hogy craiovai területi irodája megkezdte a büntetőjogi eljárást a 24 órára őrizetbe vett Gheorghe Dincă ellen, és kiskorúakkal való kereskedelem és nemi erőszak gyanúja miatt kérték az előzetes letartóztatásba helyezését.

Az ügy az Olt megyei törvényszéki ügyészségtől a craiovai DIICOT-hoz került, mert összekapcsolják azt egy korábbi, hasonló esettel, amelynek során egy 18 éves lány tűnt el – közölte Ionuţ Ciprian Spiridon, a craiovai DIICOT vezető ügyésze.

A DIICOT arról is beszámolt, 2019. április 15-én Dioşti község rendőrőrsét értesítette egy férfi arról, hogy eltűnt unokája, a 18 éves Mihaela Luiza Melencu. A lány Caracalba indult, azóta nem látták.

Április 18-án a coşoveni-i helyi rendőrség bűnügyi kivizsgálásba kezdett szabadságtól való megfosztás miatt, majd május 30-án a craiovai DIICOT vette át az ügyet emberkereskedelem gyanújával, ugyanis a nagyapát április 15-e és 19-e között többször ismeretlen személyek hívták fel telefonon, és azt mondták neki, hogy a lány Svájcban van, és többé nem akar hazatérni.

A craiovai DIICOT június 6-án in rem (a bűncselekmény elkövetésére irányuló gyanú megalapozottságát vizsgáló) eljárásba kezdett emberkereskedelem miatt. A gyanú szerint a lányt erőszakkal tartották fogva és szexuális visszaélések áldozata volt.

A DIICOT most összevonná a két nyomozást az ügyek hasonlósága miatt: mindkét eset Caracal közelében történt, mindkét eltűnt fiatal nő, mindketten autóstoppoláskor tűntek el, mindkettő családtagjai kaptak telefonhívásokat ismeretlen személyektől, amelyek során hamis nyomokra igyekeztek terelni őket.

FRISSÍTÉS 2: Megszólalt az áprilisban eltűnt lány anyja és nagynénje

A caracali ügy kapcsán a sajtó megkereste és megszólaltatta az áprilisban hasonló körülmények között eltűnt 18 éves lány, Luiza Melencu édesanyját. Az asszony arról számolt be, hogy miután lányának nyoma veszett, a községbeli rendőrök többször mondták neki, hogy lánya már nagykorú, és valószínűleg szerelmi okokból tűnt el.

A Dolj megyei Dioşti-ból származó Luiza Mihaela Melencu idén áprilisban indult stoppal Caracalra, hogy pénzt vegyen ki egy bankautomatából, és többé nem került haza. A sajtó a napokban eltűnt 15 éves Alexandra ügye kapcsán kereste meg Luiza Mihaela Melencu édesanyját, mivel a két eset között sok a hasonlóság. Az édesanya elmondta: 18 éves Luiza lánya hiánya miatt a nagyszülők még az eltűnés napján elkezdtek aggódni, mert a fiatal lány soha nem késett otthonról, és mindig válaszolt a telefonhívásra.

Luiza nagynénje is megszólalt, és arról számolt be, hogy a lány nagyapja az eltűnés másnapján telefonhívást kapott. Egy férfihang azt mondta neki, ne aggódjon, mert a lány jól van.

Luiza eltűnése idején édesanyja külföldön dolgozott. Utána hazatért, de azóta se kapott ‘semmi konkrét’ információt a nyomozó hatóságoktól, akik azt mondták neki, hogy semmiféle nyomon nem tudtak elindulni. A coşoveni-i rendőrök azon a véleményen voltak, hogy a lány szerelmi okokból ment el hazulról, szavaik szerint a lány nagykorú, és biztosan „találkozott a mesebeli herceggel” – derül ki az anya beszámolójából.

Állításait a lány nagynénje is megerősítette, hozzátéve, a rendőrök türelemre intették az aggódó családot, noha ők biztosak voltak benne, hogy a lány nem önszántából nem ad életjelt, mert ‘jó tanuló volt, nem okozott gondot, soha nem késett, amikor elment hazulról, és mindig azonnal válaszolt a telefonhívásokra’.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2019. július 27., 11:04
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Hat ez nem eppen igy volt ahogyan itt ki van szepitve az ugy. Hiszen kerdem en, mire valo a 112 segelyvonal, ha 3 hivas utan (az elsot nem vettek fol,a masodik megszakadt,a harmadik hivasnal 4 es fel perces beszelgetes utan !!!) sem volt kepes bemerni a lany tartozkodasi helyet. Amerikaban a 991, legrosszabb esetben is 50 masodpercre pontosan bemeri a hivo tartozkodasi helyet ! Egy elrabolt lany, hogyan adjon a 112-nek pontos adatokat a tartozkodasi helyerol, aki raadasul meg 15 eves kiskoru is a tetejeben. Es miert hivta vissza a 112 a hivott szamot 9-szer ! Ahhelyett, hogy azonnal ertesitette volna a rendorseget?! A rendorseg, a veletlennek koszonhetoen, megis a nyomara bukkant a keresett cimnek, meg a segelyhivas napjan, delutan 19 ora korul, de mivel nem volt az ugyesztol kiadott hazkutatasi parancs igy reggel 6 oraig vartak amig vegre ramentek a gyanusitottra. A kislany, a gyilkossagi csoport megallapitasa szerint, hajnali 4 korul volt meggyilkolva. Tehat, ha a rendorseg este rament volna a gyanusitottra, akkor meg eletben talaltak volna. Egy ilyen ugyben, miert nem kuldtek a maszkosokat, meg aznap este amikor a rendorseg ratalalt a keresett cimre?! A 30.000 dollarert „orokbeadott” kislany neveloszuleire, arra ra tudtak kuldeni a maszkosokat es a kislanyt neveloszulei es sajat akarata ellenere ki tudtak a hajatol es a karjatol fogva rangatni a hazbol. Mondjatok emberek micsoda egy gane orszag ez a mienk, ahol az egyszeru ember es ennek gyerekeinek elete fabatkat sem er a hatosagok szemeben?! De elhallgatnak egy nagyon fontos dolgot a mediaban. Azt, hogy igy nez ki az az orszag, ahol a rendorseget, az igazsagszolgaltatast es a politikat a szabadkomuvesseg es az altaluk iranyitott maffia iranyitja. Mert amig e rakos gocot nem tavolitja el senki orszagunkbol, addeg senki semmilyen valtozasra ne szamitson. Es meg egy kerdes. Ha veletlenul a hatalmon levok gyerekenek egyike volna az aldozat, akkor is igy kezeltek volna ezt az ugyet?! En megadom erre a valaszt. NEM! Egy ilyen esetnel ,azonnal ramentek volna a gyanusitottra, meg bizonyitek hianyaban is. Oda semmilyen engedely senkitol nem kellett volna. Mert Romaniaban a torveny csak egyes egyedul ezt a „kivalasztott” fajtat vedelmezi. A tobbi ember elete, fabatkat nem er, ezeknek a szemeben !

  • User
    Dátum: 2019. július 27., 15:37
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Huha. Ez az ugy egyre kezd homalyosabba es bonyolultabba valni. Az amiket en irtam,az meg tegnapi hirek. Ime a maiak: Gheorghe Dinca ellen,az allitolagos sorozatgyilkos ellen,letartoztatasi parancsot adtak ki,de figyelem,nem emberolesert,hanem nemi eroszak es emberrablasert (sechestrare de persoane si viol). Aztan,az sem biztos,hogy a lakasan talalt hus es csontmaradvanyok emberi maradvanyok volnanak. Magyaran ez annyi,hogy a lany holttestet nem talaltak meg a lakasan. Ha ez igy van,akkor az ugy meg sulyosabb,hiszen ez azt jelenti,hogy a holttestet,vagy jobb esetben,a meg elo lanyt valaki,vagy valakik elszallitottak onnen. Meg azt is mondtak,hogy a gyanusitott mar regen figyelve volt emberrablasi ugyekben. Magyaran ,fiatal lanyokat rabolt el es szallitott Olaszorszagba egy prostitucio halozatnak. Ha ez igy van,akkor nem egy sorozatgyilkost fogott a rendorseg,hanem egy egesz bunbanda egyik lancszemet (szerintem a legkissebbet !). Hogy a lancszemek,hova, vagy a politikai korokben milyen magasra vezetnek,hat ezt a reszt meg homaly fodi. Es ha nagyon magasra,akkor ez a resz homalyban is fog maradni orokre. Ugy latszik,hogy mar nemcsak az arva gyerekek kell rettegjenek a maffia altal mukodtetett jogallamban,hanem azok is akiknek van edesanyjuk,edesapjuk. Hitvany egy orszag ez,mely nemcsak az erdoit,termeszeti kincseit,aranykeszletet,vadallomanyat herdalja es adja el idegen kezre,hanem sajat allampolgarait,arvait es ime most mar az edesgyerekeit is !

  • User
    Dátum: 2019. július 27., 16:08
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Legujabb hir: 16.00 oras hirado Romania tv. A gyanusitott lakasan talalt hus es csontmaradvanyok ,emberi maradvanyok ! A gyanusitott tagadja, hogy a ruhak es ekszerek az eltunt lanye volnanak, azt allitja, nem is ismeri a ket eltunt lanyt (mert valojaban kettorol van szo, az egyik meg aprilisban tunt el, ugyanilyen korulmenyek kozt, ugyanabban a zonaban, es ugyancsak „integetni”, stoppolni probalt.). Tehat ebben az ugyben minden oraban valtoznak a kozlemenyek. Nagyon nehez ugy, fokeppen egy ilyen orszagban, ahol a STS-tol a rendorsegig es a rendorsegtol az ugyeszsegig, mindenki hazudik !

  • User
    Dátum: 2019. július 28., 11:23
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Vigyék oda a Kovászna megyeieket és azt a pár civil autós B jelzésű autóval szaglászó rendőrt akik „petárda” szóért 2 magyart lehallgattak, terorizmus vádjával be is börtönöztek! Hiába HarKov megyékben többen vannak mint 4-5 más megyében!😁

  • User
    Dátum: 2019. október 2., 13:38
    ÉRTÉKELÉS: -2

    Nem volt felelhető emberi maradványok, Az azonosítás soron kiderült hogy állati maradványú csontokról van szó. Az ügy egy ennél bonyolultabb,,, összeköthető a koszováni (Koszóvó) Albán Román maffiával