Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Elutasították Dragnea kérelmét, amelyet a PSD új vezetése ellen nyújtott be

Elutasították Dragnea kérelmét, amelyet a PSD új vezetése ellen nyújtott be Románia

Jogerősen elutasította kedden a bukaresti ítélőtábla Liviu Dragnea kérelmét, amellyel a volt szociáldemokrata pártelnök megfellebbezte pártjának a június 29-i kongresszus nyomán tisztségbe iktatott új vezetőségét.

Hirdetés
Hirdetés

Az ítélőtábla megalapozatlannak ítélte és elutasította Dragnea fellebbezését, fenntartva a bukaresti törvényszék korábbi döntését, amely kimondta, hogy a júniusi kongresszuson törvényesen módosították a párt alapszabályát és iktatták be az új vezetőséget.

A PSD július elején kérelmezte a bukaresti törvényszéken a párt statútumában véghezvitt módosítások, illetve a június 29-i kongresszuson megválasztott új vezetőség bejegyzését.

A jelenleg börtönbüntetését töltő Liviu Dragnea beavatkozási kérelmet nyújtott be a perhez – ezt utasította el előbb a fővárosi törvényszék, majd az ítélőtábla is.

Dragnea indítványának köze van a Teleorman megyei gyermekvédelmi igazgatósággal kapcsolatos perhez, amelyben a volt PSD-elnököt három és fél év letöltendő börtönbüntetésre ítélték. Dragnea azzal érvelt, hogy a bírák döntése értelmében az ügyben érintett két nő fiktív alkalmazásával csalás történt, ennélfogva a PSD Teleorman megyei szervezete, ahol a két nő valójában dolgozott, törvénytelenül folytatta tevékenységét 2006 és 2012 között, ezért fel kellene számolni a szervezetet. A volt pártelnök állítása szerint továbbá a Szociáldemokrata Pártot is fel kell számolni, mivel a június 29-i kongresszuson – amelyen megválasztották a párt új vezetőségét és módosították az alapszabályt – a Teleorman megyei szervezet küldöttjei is szavaztak.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük