Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Elutasított kezdeményezés

Elutasított kezdeményezés Románia

Döntő házként elutasította kedden a szenátus azt a törvénykezdeményezését, amelynek értelmében megszűnt volna az Országos Diszkriminációellenes Tanács.

101 szenátor támogatta szavazatával a szenátus jogi, emberjogi, illetve esélyegyenlőségi bizottságának a tervezettel kapcsolatos kedvezőtlen véleményezését. A tervezet kidolgozója, Bogdan Diaconu indoklásában az áll, hogy az Országos Diszkriminációellenes Tanács „állami költségvetésből fenntartott intézmény, amely az évek során bebizonyította, hogy román- és nemzetellenes intézményként működik, és az RMDSZ, valamint más érdekcsoportok eszközeként a román és keresztény értékek felszámolását, a románok keresztény hagyományainak és jogainak saját országukban történő megsemmisítését szolgálja”.

A Diaconu által benyújtott jogszabály hatályon kívül helyezte volna a 2002/48-as törvényt, amelynek alapján megalakult az Országos Diszkriminációellenes Tanács, a jogszabály hatályon kívül helyezése tehát az intézmény megszüntetését vonta volna maga után. A képviselőház február 28-án hallgatólagosan fogadta el a tervezetet, amelyet most a szenátus elutasított.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük