Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Eltörölnék a rendeletet, amely szerint csak 5-ös átlaggal lehet líceumba iratkozni

Eltörölnék a rendeletet, amely szerint csak 5-ös átlaggal lehet líceumba iratkozni Románia

Azok a gyerekek is folytathassák tanulmányaikat líceumban, akiknek a képességvizsga után kiszámított átlaga nem éri el az ötöst – ilyen értelemben módosítaná a középiskolai bejutásra vonatkozó módszertant a tanügyminiszter által pénteken közvitára bocsátott tervezet.

Hirdetés
Hirdetés

Egy jelenleg érvényben lévő rendelet szerint a 2020-2021-es tanévtől kezdődően a líceumokba történő számítógépes elosztásban csak azok a tanulók vehetnek részt, akik letették a képességvizsgát és bejutási általánosuk eléri legalább az ötöst.

Monica Anisie már a parlamenti meghallgatáson jelezte, hogy a Nemzeti Liberális Párt (PNL) kormányprogramja szerint vissza kell térni a Daniel Breaz volt tanügyminiszter rendelete előtti állapothoz.

Úgy fogalmazott: azt szeretné, hogy a tanulók „szeretettel válasszák a szakoktatást”, mert tudatában vannak annak, hogy ott olyan képzést kaphatnak, amire jövőt építhetnek, ne pedig „úgy menjenek oda, mintha büntetőszázadba mennének”.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások