Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Elnök nélküli párt

Elnök nélküli párt Románia

Új pártot alapított Cătălin Ivan európai parlamenti képviselő. Az Alternatíva a Nemzeti Méltóságért (ADN) nevű politikai alakulatot Jászvásárban mutatta be szombaton, írja az Agerpres.

Cătălin Ivan „új típusú politikai konstrukcióként” képzeli el az ADN-t, amely Európa-párti lesz, és nem lesz elnöke. „Megkérdezték, hogy én leszek-e ennek a pártnak az elnöke, és én határozottan azt feleltem, hogy nem, az ADN-nek nincs elnöke” – jelentette ki az alapító, hozzátéve, hogy az új politikai alakulatot egy koordináló csoport fogja vezetni, amelynek tagjai kiváló szakemberek a közélet egy-egy területén. A döntéseket közösen hozzák majd meg, és soha nem fog előfordulni az ADN-ben, hogy minden kérdésről egyetlen ember mond véleményt. Egy évben egyszer megszervezik az Alternatíva a Nemzeti Méltóságért „agoráját” – részletezte Ivan.

A formáció elindítja az ADN.ro alkalmazást is, amely révén a felhasználók jelentkezhetnek az új pártba, tájékozódhatnak róla és vitázhatnak is. Ivan szerint a klasszikus pártok átláthatatlanul működnek, és akadályokat gördít útjukba a kompetenciahiány, a demagógia, a nepotizmus és a „gondviselésszerű vezetőtől való függőség”, ezért a politikai formációk újragondolására van szükség.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük