Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Elnök lett Ponta

Elnök lett Ponta Románia

Victor Ponta volt miniszterelnököt választották tegnap a Pro Románia Párt elnökévé az alakulat első kongresszusán. A 876 szavazati joggal rendelkező küldöttből 871 Pontára adta a voksát.

A párt első alelnökeinek Nicolae Bănicioiut, Daniel Constantint és Sorin Cîmpeanut választották. Victor Ponta azt nyilatkozta, hogy célja egy megbízható emberekből álló csapatot összeállítani, akikkel kidolgozzák az ország fejlesztésének mestertervét. Kifejtette: Románia fejlesztése csak az Európai Unióban mélyebben integráltan képzelhető el. Ez ügyben a Pro Románia már jövő héten kérni fogja felvételét egy olyan európai pártcsaládba, amelynek célkitűzése az egység és a fejlődés.
Az új politikai alakulat első próbája a 2019-es Európai Parlamenti (EP) választások lesznek. „Olyan jelölteket indítunk, akik nem csak a romániai televíziók stúdiójában tudnak beszélni, hanem az EP szakbizottságaiban vagy plénumában is, akik képesek fenntartani Románia fejlesztési menettervét” – jelentette ki Ponta. Úgy fogalmazott: egy vezető maga után húzza pártját, és nem a mélybe rántja azt. Hozzátette: hiába ő a párt első embere, nem fog indulni az államfői választáson. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük