Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Ellenőrzést rendelt el az egészségügyi miniszter a resicabányai megyei kórháznál

Ellenőrzést rendelt el az egészségügyi miniszter a resicabányai megyei kórháznál Románia

Ellenőrzést rendelt el szerdán az egészségügyi miniszter a resicabányai megyei kórháznál az egyik osztályon uralkodó állapotokról megjelent felvételek nyomán.

Hirdetés
Hirdetés

Az egyik közösségi oldalra feltöltött fotókon többek között szemét, illetve hiányosan felöltöztetett vagy a kórházi folyosó padlóján ülő betegek láthatók.

A Krassó-Szörény megyei tanács alárendeltségébe tartozó kórház igazgatója, Alina Stancovici szerint a felvételek a tüdőbetegek számára fenntartott osztályon készültek, amelyet a nyár folyamán kibővítettek 70 ággyal, és amelyben koronavírusos betegeket kezelnek, többek között olyan fertőzötteket is, akiknek pszichés bántalmaik is vannak.

A menedzser azt mondta, a kórház belső vizsgálatot indított annak kiderítésére, hogy ki felelt a betegek ellátásáért, amikor a fotók készültek. „Tudjuk, hogy kosz van a kórházban, mindannyian tudjuk, mi történik a rendszerben” – fogalmazott. Hozzátette, a felvételeken látható épületrész 1957-ben épült, és 30 éve nem végeztek rajta semmiféle felújítási munkálatot, amiért a kórház vezetősége szeptember 20-án kérte az egészségügyi minisztériumtól egy moduláris kórház felállítását a koronavírusos betegek számára. Az igazgató rámutatott, mindemellett személyzethiánnyal is küszködnek, az alkalmazottak fele beteg, az orvosok kétnaponta teljesítenek ügyeletet. „Vannak hiányosságok, ismerem ezeket, nap mint nap szembesülök velük” – magyarázta.

Az ügyben az egészségügyi minisztérium is vizsgálatot indított, a tárca tájékoztatása szerint az Állami Felügyelet fogja megvizsgálni a kórházban uralkodó körülményeket, illetve azt, hogy milyen mértékben tartják be a különféle kórházi eljárásokat.

Emellett azt is ellenőrzi a testület, hogy a Krassó-Szörény megyei egészségügyi igazgatóság képviselői miként látták el feladataikat ebben az ügyben.

A minisztérium vezetősége ugyanakkor kérte a megyei tanácstól, hogy hozza meg a szükséges intézkedéseket a hiányosságok pótlása érdekében.

FRISSÍTÉS: 18.400 lej bírságot szabtak ki a kórházra

18.400 lej bírságot szabott ki az állami egészségügyi felügyelet a resicabányai kórházra – tájékoztat az egészségügyi minisztérium.

Mások között 10 ezer lejes bírságot kapott a kórház menedzsere, kétezer lejeset a főasszisztens, elsősorban a higiéniai követelmények figyelmen kívül hagyásáért.

A Nelu Tătaru egészségügyi miniszter által elrendelt ellenőrzés folytatódik.

A tárcavezető az egyik osztályon uralkodó állapotokról megjelent felvételek nyomán rendelt el ellőrzést a resicabányai kórházban

Az egyik közösségi oldalra feltöltött fotókon többek között szemét, illetve hiányosan felöltöztetett vagy a kórházi folyosó padlóján ülő betegek láthatók.

A Krassó-Szörény megyei tanács alárendeltségébe tartozó kórház igazgatója, Alina Stancovici szerint a felvételek a tüdőbetegek számára fenntartott osztályon készültek, amelyet a nyár folyamán kibővítettek 70 ággyal, és amelyben koronavírusos betegeket kezelnek, többek között olyan fertőzötteket is, akiknek pszichés bántalmaik is vannak.

A menedzser azt mondta, a kórház belső vizsgálatot indított annak kiderítésére, hogy ki felelt a betegek ellátásáért, amikor a fotók készültek. „Tudjuk, hogy kosz van a kórházban, mindannyian tudjuk, mi történik a rendszerben” – fogalmazott. Hozzátette, a felvételeken látható épületrész 1957-ben épült, és 30 éve nem végeztek rajta semmiféle felújítási munkálatot, amiért a kórház vezetősége szeptember 20-án kérte az egészségügyi minisztériumtól egy moduláris kórház felállítását a koronavírusos betegek számára. Az igazgató rámutatott, mindemellett személyzethiánnyal is küszködnek, az alkalmazottak fele beteg, az orvosok kétnaponta teljesítenek ügyeletet. „Vannak hiányosságok, ismerem ezeket, nap mint nap szembesülök velük” – magyarázta.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük