Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Elfogadta a kormány a különleges ügyészség felszámolásáról szóló tervezetet

Elfogadta a kormány a különleges ügyészség felszámolásáról szóló tervezetet Románia

Elfogadta csütörtöki ülésén a kormány az igazságügyben elkövetett esetleges visszaéléseket vizsgáló ügyészi részleg (SIIJ) felszámolásáról szóló törvénytervezetet.

Hirdetés
Hirdetés

A kormányülést követően Florin Cîţu miniszterelnök azt mondta, a SIIJ megszüntetését egyrészt megígérte a kormánykoalíció, másrészt ajánlásként is elhangzott a román igazságügyi reformot nyomon követő Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmus (MCV) keretében.

„A Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács annak idején negatívan véleményezte az ügyészi részleg létrehozását, és most is negatív véleményezést adott, de nem azért, mert elleneznék az ügyosztály felszámolását, más megfontolásból” – fogalmazott Cîţu.

Dan Barna miniszterelnök-helyettes kiemelte, e döntés szükségszerű volt annak érdekében, hogy a kormány teljesíteni tudja az MCV lezárására vonatkozó ígéretét, ugyanakkor ezzel elhatárolódik a „Szociáldemokrata Párt és a Liviu Dragnea-féle kormányzás mérgező örökségétől”, és megteszi az első lépést az igazságügyi törvények kijavítása felé.

Stelian Ion igazságügyi miniszter felidézte, hogy az ügyosztályt 2017-ben létesítették, „az igazságügyi rendszer korifeusai, Florin Iordache, Eugen Nicolicea és Şerban Nicolae döntése nyomán, Liviu Dragnea igazgatása alatt”.

Amint a SIIJ megszűnik, a kivizsgálás alatt álló ügyek átkerülnek az illetékes ügyészségekhez, a DIICOT-hoz, a DNA-hoz, a főügyészséghez vagy az ítélőtáblai ügyészségekhez.

A tárcavezető szerint a CSM azért véleményezte negatívan a tervezetet, mert „a bírák és ügyészek pluszgaranciákat kérnek függetlenségüket illetően”. „Ezek az úgynevezett garanciák voltaképpen többlet-immunistást jelentenek (…), amivel nem értünk egyet mi sem, és sok bíró meg ügyész sem” – magyarázta a miniszter, aki szerint ezt a kérdést egy más törvényben kell majd szabályozni.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük