Felhívás!

Életmentés a hegyekben

A romániai Hegyimentők Országos Szövetsége (ANSM) közölte, hogy idén júliusban a csapataik 317 mentésben vettek részt.

Összesen 470 bajbajutott személynek segítettek, közülük némelyik sérült volt, mások eltévedés, kimerültség vagy váratlan akadály – sötétség, vihar, sziklás terep, nagyvad közelsége stb. – miatt nem tudtak lejönni a hegyről. Találkoztak olyan helyzettel is, amikor a segélykérő egyszerűen “csak” pánik miatt nem volt képes tovább gyalogolni. A 470 személyből 145 szorult azonnali orvosi ellátásra, illetve kórházi kivizsgálásra.

A SMURD rohammentő szolgálat helikopterét több esetben kellett helyszínre hívni, mert a hegyimentők a saját eszközeikkel nem tudták volna kellő időben elszállítani a sérülteket, betegeket. Sajnos, a hegyimentők 6 holttestet is találtak a sziklás, erdős magaslatokon, szakadékokban.

A szövetségnek 42 területi képviselete van, a többségük nyilván a Kárpát-vonulat menti megyékben működik. A hivatalosan bejegyezett hegyimentő szolgálatok munkáját, megbízatását gyakran segítik önkéntesek, akik általában baráti alapon csatlakoznak a Salvamont tagjaihoz, csoportjaihoz, amikor szükség van rájuk.

(bl)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.