Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Elegük van a kalózokból

Tüntetéseket hirdettek a személyszállítással foglalkozó vállalatok: a Romániai Fuvarozók és Szállítók Szövetsége (COTAR) közleménye szerint szerdán több mint 35 ezren tiltakoznak majd Bukarestben és az ország más városaiban az engedély nélkül fuvarozók ellen, írja az Agerpres.

 

A közlemény értelmében holnap 9 és 20 óra között ötezren tüntetnek majd a fővárosban, a kormány épülete előtt, az ország más városaiban – például Temesváron, Brassóban, Aradon, Bákóban, Konstancán és Jászvásárban – pedig összesen több mint 30 ezren csatlakoznak a kezdeményezéshez. „A közúti szállítás adja a bruttó hazai termék 4,7%-át, a hatóságok azonban szemet hunynak a kalóztevékenység fölött, így újabb 4,7%-tól esik el az állam, az engedély nélkül tevékenykedő szállítócégek száma ugyanis megközelíti az engedélyezettekét” – mutat rá a COTAR, hozzátéve, hogy ilyen körülmények között azok, akik betartják a törvényt, csődre vannak ítélve.

A közlemény hangsúlyozza, nemcsak az Uber ellen tiltakoznak, hanem minden olyan digitális platform ellen, amely mögött – szerintük – illegális üzletek húzódnak. Azt kérik a kormánytól, rendelettel módosítsa a fuvarozók tevékenységét szabályozó törvényt úgy, hogy szüntesse meg a tisztességtelen konkurenciát és az adócsalásra használt kiskapukat. „Miniszterelnök úr, mi nem kérünk pénzt, nem kérünk adókedvezményeket, csak egy egyszerű szabályozást szeretnénk kiharcolni. Kezd nagyon kínossá válni a helyzet, amelybe hallgatásával sodor bennünket” – áll a közleményben. Ez arra is rámutat, hogy amennyiben a szerdára tervezett tiltakozó akció nem változtat a kormány hozzáállásán, egy héttel később, december 20-án a fuvarozócégek képviselői autókkal vonulnak majd Bukarestbe, a kormány épülete elé.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük