Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Egy hónap alatt megháromszorozódott az útlevéligénylések száma

Egy hónap alatt megháromszorozódott az útlevéligénylések száma Románia

Bővített nyitvatartással működnek az útlevélosztályok, mivel csaknem háromszor több útlevéligénylést adtak be március első hetében február azonos időszakához képest – közölte szerdán a belügyminisztérium.

Hirdetés
Hirdetés

Az útlevéligénylések száma a tavalyi év azonos időszakához képest ötszörösére emelkedett március első napjaiban.

A belügyminisztérium közleménye szerint az útlevélnyomda meghosszabbított munkaidőben, naponta 6-tól 22 óráig dolgozik a hétvégéket is beleértve, így az útlevelek kibocsátási idejét a törvényesen előírt 15 nap helyett sikerült átlagosan két napra rövidíteni, de a Temes, Kolozs, Konstanca és Vaslui megyei igénylések teljesítése három munkanapot vesz igénybe.

Román médiabeszámolók szerint az országos internetes előjegyzési portálon már csak április végére lehet a kérelem beadására időpontot foglalni, az útlevélosztályoknál pedig országszerte sorban állnak az igénylők, hogy leadhassák kérelmeiket. Az útlevélosztályoknál már az év első két hónapjában, a koronavírus-járvány miatt hozott korlátozások feloldása reményében is megnőtt a forgalom, az ukrajnai háború kitörése óta azonban megugrott az útlevéligénylések száma.

Kedden – egyetlen napon – csaknem 50 ezer időpontot foglaltak több mint 85 ezer útlevéligénylő iratainak benyújtására – közölte a román belügyminisztérium.

Legkésőbb június 7-éig le kell cserélni a veszélyhelyzet időszaka alatt lejárt személyazonossági igazolványokat

A veszélyhelyzet feloldásától számított 90 napon belül érvényüket vesztik azok a személyazonossági igazolványok, amelyek 2020. március 1. és 2022. március 7. között jártak le – közölte szerdán Aurel-Cătălin Giulescu, a Lakosság-nyilvántartási és Adatbázis-kezelési Igazgatóság vezetője.

Ez azt jelenti, hogy legkésőbb 2022. június 7-éig le kell cserélni a szükségállapot vagy a veszélyhelyzet időszaka alatt lejárt személyazonossági igazolványokat.

A sorban állás elkerülése érdekében Giulescu azt javasolja, hogy az érintettek a polgármesteri hivatalok honlapján tájékozódjanak a lakosság-nyilvántartási hivatal programjáról, a szükséges dokumentumokról, és lehetőleg online vagy telefonon kérjenek időpontot a kérelem benyújtásához.

Jelenleg 387.000 olyan személyazonossági igazolvány van forgalomban, amelynek érvényessége 2022. június 7-én megszűnik.

Ebből körülbelül 74 ezer még 2020-ban lejárt, 202 ezer 2021-ben, 111 ezer pedig idén január-februárban, illetve március első hetében.
Az országban működő 620 lakosság-nyilvántartó hivatalhoz korábban napi 7-8 ezer kérvényt nyújtottak be, az elmúlt két hétben azonban ez a szám 9-10 ezerre emelkedett naponta. Az évek során összesített adatok szerint a nyári hónapokban, júliusban és augusztusban nyújtják be a legtöbb kérelmet személyazonossági igazolvány kiállítására: napi 19 ezer a júliusi, 20 ezer az augusztusi átlag. A rekordszámú kérelmet 2019. augusztus 20-án jegyezték, akkor egy nap alatt 21 ezren kérelmeztek új személyit. A keddi (március 7-ei) szám 9700 volt – mondta az igazgató. 

(MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások