Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Eddig nem látott felvételek kerültek elő a Colectiv-tragédiáról

Eddig nem látott felvételek kerültek elő a Colectiv-tragédiáról Románia

A sajtóban megjelent, a Colectiv klubban bekövetkezett tűzvész utáni mentőakcióról készült felvételek nem mutatják be a mintegy öt órán át tartó mentés minden részletét – közölte csütörtöki sajtóértekezletén Cristian Radu ezredes, az Országos Katasztrófavédelmi Felügyelőség (IGSU) főkapitány-helyettese, hozzátéve, hogy a felvételek eredetije a bukaresti katasztrófavédelmi felügyelőségnél van, és bármikor az arra jogosult intézmények rendelkezésére bocsátják.

Hirdetés
Hirdetés

„A televíziócsatornákon sugárzott képeket kollégáink rögzítették, de a film nem adja vissza a teljes eseménysort, nem mutatja be az akciót a mentés kezdetétől a végéig. A mentés körülbelül öt órán át tartott, míg az említett film időtartama körülbelül 20 perc. (…) Meglebegtették azt az információt, miszerint az IGSU operatív központjának szintjén az a döntés született, hogy eltitkolják ezeket a felvételeket. Én vagyok az operatív központ parancsnoka, és felelősségem teljes tudatában kijelentem, hogy soha nem rendeltem el ilyet, éppen ellenkezőleg, a felvételek eredeti formátumban jelenleg is megvannak a bukaresti ISU-nál, és kérésre bármelyik illetékes struktúra rendelkezésére bocsátjuk’ – mondta Cristian Radu.

Hozzátette, a bevetés után elkérte a felvételeket a bukaresti katasztrófavédelemtől, hogy elemezzék ki a mentési akciót, majd a bevetés kiértékeléséről készített jegyzőkönyvet elküldték valamennyi intézménynek, amely igényt tartott erre.

Cristian Radu leszögezte, ő maga és több kollégája is látta a felvételeket, közösen elemezték ki azokat, de mivel az ügyészek nem igényelték tételesen, nem adták ki őket. „Nem született semmiféle döntés arra vonatkozóan, hogy nem adjuk ki ezeket a képeket. (…) Soha nem adunk ki hivatalból olyan felvételeket, amelyek megrázó, felkavaró hatásúak lehetnek” – tette hozzá.

Cristian Radu azt is elmondta, a Colectiv-tűzvész minden addiginál nagyobb szabású bevetést igényelt, igen nagy számú áldozatot kellett ellátni, de nem észleltek olyan tényezőket, amelyek kapcsán felmerülne a bevetési eljárás megszegésének gyanúja.

Csütörtökön közzétettek a Libertatea honlapján egy hozzávetőlegesen 20 perces filmet, amely a Colectiv-tragédia helyszínére kiérkezett első rohammentős egységek munkáját mutatja be. Újságírók szerint a felvételt „rejtegette” az ISU, azért nem került nyilvánosságra eddig. A videót egy bukaresti tűzoltótiszt bocsátotta a sajtó rendelkezésére. Ő azt állítja, hogy egy szűk parancsoki csoport látta a felvételeket, volt tudomása róluk, de nem adták át azt a Cioloş-kormány ellenőrző testületének, sem a Colectiv-ügyben vizsgálatot folytató ügyészeknek.

 

Bukarest-Ilfov ISU főfelügyelője: eddig nem láttam a Colectiv-filmet, de jelen voltam a bevetésen

Orlando Şchiopu ezredes, a Bukarest-Ilfov Katasztrófavédelmi Felügyelőség (ISU) főfelügyelője csütörtökön kijelentette, hogy csak a napokban látta a sajtóban megjelent, a Colectiv-tragédiával kapcsolatos filmet.

„Az ISU szintjén az operatív központ teljes személyzete jelen volt a helyszínen. A helyszíni elemzést az operatív központ végezte, minden befutó adatot és információt felhasználva, de a film nem volt ezek között” – mondta Orlando Şchiopu a Bukarest-Ilfov ISU székhelyén tartott sajtótájékoztatón.

Amikor az újságírók a kérdéses film azon pillanatával kapcsolatban kérdezték, amikor ő hallhatóan káromkodik, Orlando Şchiopu kifejtette, hogy nem az áldozatokat káromolta.

„Ha figyelmesen megnézik, láthatják, hogy több tiszt is van körülöttem és egyszerre több személlyel is beszélek. Sokan egyazon időben tesznek fel kérdéseket, ami pedig az elhunytak egyik helyről a másikra való elszállítását illeti, csak ezt mondtam: ‘hagyd őket’. Ennyit” – mondta Orlando Şchiopu.

Rámutatott, a Colectiv klubnál kialakult helyzet példátlan volt a maga nemében és nagyon bonyolult volt egyidőben a tüzet oltani és ellenőrzés alatt tartani és kimenteni az embereket, a mentőautókhoz vinni őket, emiatt a szervezés több ideig tartott.

„Odaértünk a Colectiv klubhoz, és egy addig soha nem tapasztalt helyzet előtt találtuk magunkat. Minket nem készítenek fel tanfolyamokon vagy iskolákban a katasztrófákra, és nem is vagyunk robotok. Minket úgy értesítettek, hogy egy tűzesethez kell kimenni. Nem értesítettek arról, hogy néhány száz ember van ott, aki nem tud kijönni a helyiségből, vagy arról, hogy többen súlyosan megégtek” – tette hozzá Şchiopu.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
    • User
      Dátum: 2019. október 25., 12:25
      ÉRTÉKELÉS: 5

      Valóban figyelemre méltó az, hogy a Ponta-kormány a Colectiv eset után távozott. Most pedig ismét kormányválság van. Hogyhogy a felvétel nyilvánosságra hozatala pont mostanra van időzítve? Eddig nem tudtak volna róla? Miért választási kampány idején jönnek elő ezek a dolgok? Miért nem két-három hónappal korábban vagy később? Igen, nekem is az jut eszembe, hogy ezzel a sokak számára érzékeny témával könnyen lehet befolyásolni az emberek pillanatnyi gondolkodását.