Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Drágult az élelmiszer

Drágult az élelmiszer Románia

Szeptemberben 1,77 százalékra emelkedett a román éves inflációs ráta, amely négyéves csúcs – közölte szerdán az országos statisztikai intézet.

Legutóbb 2013 novemberében volt magasabb, 1,83 százalék az infláció. Augusztusban még 1,2 százalék volt az inflációs ráta a tavalyi nyolcadik hónaphoz mérten.

Szeptemberben, a tavalyi kilencedik hónaphoz képest, 2,74 százalékkal drágultak az élelmiszerek, 1,89 százalékkal kerülnek többe a nem élelmiszerek, ugyanakkor a szolgáltatások 0,16 százalékkal olcsóbbak lettek. Szeptemberben a havi infláció 0,5 százalékkal emelkedett, azt követően, hogy az élelmiszerek és a nem élelmiszerek 0,54 százalékkal, a szolgáltatások pedig 0,32 százalékkal drágultak. Augusztushoz képest az egyik leginkább megdrágult termék az üzemanyag, amely 2,19 százalékkal kerül többe.

A Román Nemzeti Bank (BNR) augusztus elején emelte az idei és a jövő évi inflációs előrejelzését: az új becslés szerint az év végén 1,9 százalékos fogyasztói árnövekedéssel számolnak, jövőre 3,2 százalékos inflációra számítanak. Az irányadó kamat a történelmi mélypontnak számító 1,75 százalékon áll immár 2015 májusa óta. Legutóbb október elején döntött úgy a BNR igazgatótanácsa, hogy nem módosítja az alapkamatot.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük