Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Dragomir nem adta olcsón

A távközlési szolgáltatásokat biztosító Digi csoport vezérigazgatója, Serghei Bulgac ellen is bűnvádi eljárást indított Romániában a korrupcióellenes ügyészség, írja az MTI.

 

Bulgacot – aki a csoport romániai leányvállalatának, az RCS és RDS-nek a vezérigazgatója is – megvesztegetéssel és pénzmosással gyanúsítják egy sportközvetítés televíziós jogainak megvásárlásával kapcsolatos ügyben. A vállalat tegnap tett közzé erről hírt a bukaresti értéktőzsdén, ahol egy nappal korábban kezdődött el a kereskedés a Digi részvényeivel, miután a vállalat részvényeinek 25 százalékát tőzsdére vezették a tulajdonosok. A tőzsdei bevezetés során a befektetők körülbelül 900 millió lejt fizettek az újonnan kibocsátott részvényekért.

A vállalat emlékeztetett: már a múlt héten lezárult elsődleges részvénykibocsátási eljárás ideje alatt értesítették a részvényeseket, hogy a vállalat több vezetője ellen vizsgálatot folytat a korrupcióellenes ügyészség. Közöttük van Ioan Bendei, az RCS és RDS volt adminisztrátora, Alexandru Oprea, az RCS és RDS volt vezérigazgatója, valamint Mihai Dinei, a vállalat jogi ügyeit irányító személy. A Digi leszögezte: már akkor előrevetítették annak a lehetőségét, hogy a jelenlegi vezérigazgató ellen is eljárás indulhat. „Cégünk továbbra is együttműködik a hatóságokkal, és úgy véljük, hogy a volt és a jelenlegi vezetőség tagjai korrektül, törvényesen jártak el” – olvasható a tőzsdén közzétett közleményben. Úgy vélik, hogy a bűnügyi vizsgálat nem fogja jelentős mértékben befolyásolni a vállalat tevékenységét.

A vádhatóság szerint az RCS és RDS 3,1 millió euróval vesztegette meg Dumitru Dragormirt, a Román Hivatásos Labdarúgó Liga volt elnökét, hogy előnyben részesítse a vállalatot sportközvetítési jogok megszerzésében.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük